„ACÉL A SZÍV!”
Lassan teljes a keret!
Borgyos Panna személyében egy fiatal, tehetséges irányító érkezik kölcsönbe akadémiánk felnőtt együtteséhez.
Szépen lassan helyére kerül minden darab a következő szezonra szóló játékoskeretről szóló kirakóban. A maradók listája gyakorlatilag teljes, az érkezők oldalán vannak még kérdőjelek, melyek közül egyet ma ismét kiegyenesítünk, így örömmel tudathatjuk drukkereinkkel, hogy Borgyos Panna is Dunaújvárosban folytatja pályafutását a 2021/2022-es szezonban.
A Debrecentől kölcsönbe érkező 20 éves irányító szülővárosában, Mátészalkán ismerkedett meg a sportággal, innen került 2015-ben Debrecenbe, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat, s már 2017-ben, mindössze 16 évesen bemutatkozhatott a felnőtt csapatban is, ahol az elmúlt években a bajnoki találkozók mellett az EHF Kupában is szerepet kapott. Az idei bajnokságot Békéscsabán kezdte meg, s bár egy súlyos sérülés korán véget vetett szezonjának, mint azt elmondta, dunaújvárosi játékperceit jó játékkal szeretné meghálálni a következő szezonban.
– Az előző évem egy kicsit rövidre sikerült egy térdsérülés miatt, azonban izgatottan várom a jövő szezont, amit Dunaújvárosban fogok tölteni. Nagyon örültem a megkeresésnek, amit jó játékkal szeretnék majd meghálálni, illetve nagyon sokat szeretnék tanulni a rutinosabb játékosoktól. Sok jót hallottam a városról, illetve a csapatról is, már izgatottan várom a közös munkát. Hajrá Dunaújváros!
(kép forrása: DVSC)
További hírek
Helyén volt a szívünk
2014. jan. 06.Remek sikert aratott a Vác otthonában együttesünk, mely Bulath Anita időntúlis büntetőjével 24-23-ra győzte le vetélytársát a bajnokság hétvégi fordulójában. A szép eredmény apropóján Mátéfi Eszter vezetőedzőt kértük rövid értékelésre.
Bravúros siker a Vác ellen
2014. jan. 04.Az első felvonásban már hatgólos hátrányban is volt, ám rendkívül szívós munkával felzárkózott, majd fordított, s a véghajrát is bírta idegekkel együttesünk a Vác elleni rangadón, melyen végül 24-23-as sikernek örülhettek Mátéfi Eszter tanítványai.
Váci vendégjáték előtt
2014. jan. 03.Az év első bajnoki mérkőzését játssza szombaton este együttesünk, mely a Vác otthonában lép pályára. Nagyon nehéz feladat vár Mátéfi Eszter tanítványaira, ám csapatunk a siker és a jó játék reményében várja hétvégi összecsapását.
Újévi nagyüzem az utánpótlásnál
2014. jan. 02. #DKKA utánpótlásGyőzelemmel kecsegtető, illetve szorosnak ígérkező mérkőzések is várnak utánpótlás együtteseinkre az előttünk álló napokban. Serdülőink hazai környezetben, a győzelmek reményében lépnek pályára, míg az ifjúságiakra és a juniorokra a Vác ellen vár nagyon kemény feladat.
Győztes búcsú az évtől
2013. dec. 29.Küzdelmes mérkőzésen tartotta itthon a nagyon fontos bajnoki pontokat a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese a Veszprém elleni összecsapáson. A vendégek sokáig tartani tudták magukat, ám a hajrában pontosabb Kohász végül megérdemelt, 30-25-ös sikernek örülhetett az év utolsó mérkőzésén.