„ACÉL A SZÍV!”
Lassan teljes a keret!
Borgyos Panna személyében egy fiatal, tehetséges irányító érkezik kölcsönbe akadémiánk felnőtt együtteséhez.
Szépen lassan helyére kerül minden darab a következő szezonra szóló játékoskeretről szóló kirakóban. A maradók listája gyakorlatilag teljes, az érkezők oldalán vannak még kérdőjelek, melyek közül egyet ma ismét kiegyenesítünk, így örömmel tudathatjuk drukkereinkkel, hogy Borgyos Panna is Dunaújvárosban folytatja pályafutását a 2021/2022-es szezonban.
A Debrecentől kölcsönbe érkező 20 éves irányító szülővárosában, Mátészalkán ismerkedett meg a sportággal, innen került 2015-ben Debrecenbe, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat, s már 2017-ben, mindössze 16 évesen bemutatkozhatott a felnőtt csapatban is, ahol az elmúlt években a bajnoki találkozók mellett az EHF Kupában is szerepet kapott. Az idei bajnokságot Békéscsabán kezdte meg, s bár egy súlyos sérülés korán véget vetett szezonjának, mint azt elmondta, dunaújvárosi játékperceit jó játékkal szeretné meghálálni a következő szezonban.
– Az előző évem egy kicsit rövidre sikerült egy térdsérülés miatt, azonban izgatottan várom a jövő szezont, amit Dunaújvárosban fogok tölteni. Nagyon örültem a megkeresésnek, amit jó játékkal szeretnék majd meghálálni, illetve nagyon sokat szeretnék tanulni a rutinosabb játékosoktól. Sok jót hallottam a városról, illetve a csapatról is, már izgatottan várom a közös munkát. Hajrá Dunaújváros!
(kép forrása: DVSC)
További hírek
Ezúttal vereség
2013. dec. 13.Hiába vezetett negyven percig a románok elleni vb-csoportmeccsen a magyar női kézilabda válogatott, a meccs hajrájára szétesett támadójátéka együttesünknek, mely végül 21-17-es vereséget szenvedett riválisától a szerbiai világbajnokság csoportkörének negyedik fordulójában.
Győzelem – áldozatokkal
2013. dec. 12.Szoros, fordulatos meccsen győzött ma csapatunk az MTK elleni felkészülési mérkőzésen. Mátéfi Eszter tanítványai felforgatott felállásban győzték le 31-28-ra fővárosi vetélytársukat a két gárda ma délutáni összecsapásán.
Meccsdömping a sportcsarnokban
2013. dec. 12.Három összecsapáson szurkolhatunk ma együtteseinknek a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, ahol felnőtt csapatunk mellett az ifjúságiak és a juniorok is pályára lépnek, utóbbi kettő ráadásul bajnoki találkozón.
Kiütés az ausztrálok ellen
2013. dec. 11.Az első negyed órában még döcögött a szekér, ám a folytatásban magára talált, s nagy különbségű győzelmet aratott a magyar női kézilabda válogatott az ausztrálok ellen. Hajdu János együttese 39-15-re nyerte harmadik vb-meccsét, s készülhet a csoport utolsó két rangadójára.
Nehéz, de siker
2013. dec. 09.Alaposan megszenvedett Tunéziával a magyar női kézilabda válogatott a szerbiai világbajnokság csoportkörének második fordulójában. Együttesünk a félidőben még döntetlenre állt, tíz perccel a meccs vége előtt az ellenfél volt közelebb a győzelemhez, ám végül a mieink örülhettek a 26-24-es sikernek.