„ACÉL A SZÍV!”
Lassan teljes a keret!
Borgyos Panna személyében egy fiatal, tehetséges irányító érkezik kölcsönbe akadémiánk felnőtt együtteséhez.
Szépen lassan helyére kerül minden darab a következő szezonra szóló játékoskeretről szóló kirakóban. A maradók listája gyakorlatilag teljes, az érkezők oldalán vannak még kérdőjelek, melyek közül egyet ma ismét kiegyenesítünk, így örömmel tudathatjuk drukkereinkkel, hogy Borgyos Panna is Dunaújvárosban folytatja pályafutását a 2021/2022-es szezonban.
A Debrecentől kölcsönbe érkező 20 éves irányító szülővárosában, Mátészalkán ismerkedett meg a sportággal, innen került 2015-ben Debrecenbe, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat, s már 2017-ben, mindössze 16 évesen bemutatkozhatott a felnőtt csapatban is, ahol az elmúlt években a bajnoki találkozók mellett az EHF Kupában is szerepet kapott. Az idei bajnokságot Békéscsabán kezdte meg, s bár egy súlyos sérülés korán véget vetett szezonjának, mint azt elmondta, dunaújvárosi játékperceit jó játékkal szeretné meghálálni a következő szezonban.
– Az előző évem egy kicsit rövidre sikerült egy térdsérülés miatt, azonban izgatottan várom a jövő szezont, amit Dunaújvárosban fogok tölteni. Nagyon örültem a megkeresésnek, amit jó játékkal szeretnék majd meghálálni, illetve nagyon sokat szeretnék tanulni a rutinosabb játékosoktól. Sok jót hallottam a városról, illetve a csapatról is, már izgatottan várom a közös munkát. Hajrá Dunaújváros!
(kép forrása: DVSC)
További hírek
Siófokra látogatunk
2013. okt. 18.Ezúttal idegenben, a Siófok otthonában lép pályára együttesünk, mely ismét a siker reményében várja soron következő bajnoki mérkőzését. A feladat nem lesz egyszerű, de határozott, jó játékkal van esély a remélt győzelem megszerzésére.
Egy sima, egy fordított
2013. okt. 16. #DKKA utánpótlásFelemásan szerepeltek utánpótlás együtteseink a hétvégi, MTK-Budapest elleni bajnoki találkozókon: az ifjúsági együttes vereséget szenvedett, míg a juniorok megnyerték szombati összecsapásukat.
Szurkolói busz Siófokra
2013. okt. 14.Megfelelő létszámú jelentkező esetén szurkolói buszt indít együttesünk vezetése a hétvégi, Siófok elleni bajnoki mérkőzésre. A szombati különjáratra csütörtök délig jelentkezhetnek az érdeklődők.
Kiszenvedtük…
2013. okt. 12.Nem állítható, hogy legjobb formájában játszott, de hozta a kötelező győzelmet a remekül küzdő MTK-Budapest ellen együttesünk. Pedig simának indult a meccs, s bár ezúttal sok volt a hiba, végül mégis 34-29-es sikernek örülhettünk.
Egységesek, sikeresek
2013. okt. 08.Nem lehet elégszer ismételni, de kiválóan szerepel az idei szezonban együttesünk, mely hét lejátszott fordulót követően öt győzelemmel, s két vereséggel áll a bajnoki tabella harmadik helyén. Ennek hátteréről, valamint a közeljövő feladatairól kérdeztük Mátéfi Eszter vezetőedzőt.