„ACÉL A SZÍV!”
Lassan teljes a keret!
Borgyos Panna személyében egy fiatal, tehetséges irányító érkezik kölcsönbe akadémiánk felnőtt együtteséhez.
Szépen lassan helyére kerül minden darab a következő szezonra szóló játékoskeretről szóló kirakóban. A maradók listája gyakorlatilag teljes, az érkezők oldalán vannak még kérdőjelek, melyek közül egyet ma ismét kiegyenesítünk, így örömmel tudathatjuk drukkereinkkel, hogy Borgyos Panna is Dunaújvárosban folytatja pályafutását a 2021/2022-es szezonban.
A Debrecentől kölcsönbe érkező 20 éves irányító szülővárosában, Mátészalkán ismerkedett meg a sportággal, innen került 2015-ben Debrecenbe, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat, s már 2017-ben, mindössze 16 évesen bemutatkozhatott a felnőtt csapatban is, ahol az elmúlt években a bajnoki találkozók mellett az EHF Kupában is szerepet kapott. Az idei bajnokságot Békéscsabán kezdte meg, s bár egy súlyos sérülés korán véget vetett szezonjának, mint azt elmondta, dunaújvárosi játékperceit jó játékkal szeretné meghálálni a következő szezonban.
– Az előző évem egy kicsit rövidre sikerült egy térdsérülés miatt, azonban izgatottan várom a jövő szezont, amit Dunaújvárosban fogok tölteni. Nagyon örültem a megkeresésnek, amit jó játékkal szeretnék majd meghálálni, illetve nagyon sokat szeretnék tanulni a rutinosabb játékosoktól. Sok jót hallottam a városról, illetve a csapatról is, már izgatottan várom a közös munkát. Hajrá Dunaújváros!
(kép forrása: DVSC)
További hírek
A Vác ellen is győzni akarunk
2013. szep. 06.Nehéz, de nem megoldhatatlan feladat vár szombaton együttesünkre, mely este hat órától a tavalyi bajnoság negyedik helyezettjét, a Vác cspaatát látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, természetesen győzelmi reményekkel.
Heti apropó Ács Annával
2013. szep. 05. #DKKA utánpótlásTavalyi, nagy sikerű sorozatunkat folytatva szeretnénk ismét hetente bemutatni, s szurkolóinkhoz is közelebb hozni együttesünk egy-egy játékosát, vagy éppen a szakmai stáb tagjait. Választásunk ezúttal Ács Annára, a Győri Audi ETO KC csapatától igazolt tehetséges jobblövőre esett, aki váltásának okait, illetve céljait is megosztotta velünk.
A csapatmunka diadala
2013. szep. 03.Kiváló védekezésnek is köszönhetően nyerte első idei bajnoki mérkőzését nagyon simán együttesünk. Ferlingék sikerének értékét növeli, hogy szép eredményüket a tavalyi esztendő egyik meglepetéscsapata, a Veszprém otthonában érték el még szombaton este..
Parádésra sikerült a bajnoki rajt
2013. aug. 31.Minden várakozást felülmúló, magabiztos játékkal diadalmaskodott Veszprémben felnőtt csapatunk az NB I. nyitó fordulójában. 40 percig "puhította" acélbetétes védelmi falunk a hazai játékosokat, aztán 20 perc olyan gála következett, amit sokáig emlegetnek, akik látták.. Ragyogó diadal: a taktikai fegyelem és elszántság megérdemelt jutalmát élvezhetik a lányok. Nem sokáig, mert szeptember 7-én, szombaton jön a Vác. Mindenki a fedélzetre!
Bajnoki rajtra várva
2013. aug. 29.Négy kiemelt célt fogalmazott meg a szombaton kezdődő bajnoki rajt előtt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia vezetése a ma tartott szurkolói ankéttal egybekötött sajtótájékoztatón, melyen a nyári felkészülés mellett természetesen már az új idény feladatai is szóba kerültek.