„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Lassan teljes a keret!

2021. máj. 23.
  • Facebook

Borgyos Panna személyében egy fiatal, tehetséges irányító érkezik kölcsönbe akadémiánk felnőtt együtteséhez.

Szépen lassan helyére kerül minden darab a következő szezonra szóló játékoskeretről szóló kirakóban. A maradók listája gyakorlatilag teljes, az érkezők oldalán vannak még kérdőjelek, melyek közül egyet ma ismét kiegyenesítünk, így örömmel tudathatjuk drukkereinkkel, hogy Borgyos Panna is Dunaújvárosban folytatja pályafutását a 2021/2022-es szezonban.

A Debrecentől kölcsönbe érkező 20 éves irányító szülővárosában, Mátészalkán ismerkedett meg a sportággal, innen került 2015-ben Debrecenbe, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat, s már 2017-ben, mindössze 16 évesen bemutatkozhatott a felnőtt csapatban is, ahol az elmúlt években a bajnoki találkozók mellett az EHF Kupában is szerepet kapott. Az idei bajnokságot Békéscsabán kezdte meg, s bár egy súlyos sérülés korán véget vetett szezonjának, mint azt elmondta, dunaújvárosi játékperceit jó játékkal szeretné meghálálni a következő szezonban.

– Az előző évem egy kicsit rövidre sikerült egy térdsérülés miatt, azonban izgatottan várom a jövő szezont, amit Dunaújvárosban fogok tölteni. Nagyon örültem a megkeresésnek, amit jó játékkal szeretnék majd meghálálni, illetve nagyon sokat szeretnék tanulni a rutinosabb játékosoktól. Sok jót hallottam a városról, illetve a csapatról is, már izgatottan várom a közös munkát. Hajrá Dunaújváros!

 

(kép forrása: DVSC)

 

További hírek

Hírkép

Közgyűlési napirendek: egyhangú támogatás

2013. máj. 26. #DKKA utánpótlás

Miközben a sportcsarnokban elhalkult a versenyzaj, komoly tárgyalások kezdődtek az akadémia helyzetéről a városházán. Mint bizonyára sokan tudják: szervezetünk egyedüli tulajdonosa Dunaújváros Önkormányzata, így ő hivatott dönteni minden fontos kérdésben velünk kapcsolatban.

Hírkép

Szép siker az NB II-ben: megvan a negyedik hely

2013. máj. 24.

Izgalmas, és mindenképpen a fejlődést szolgáló kitérő volt két korosztályos csapatunk elindítása az NB II-ben. A bajnokság végére szépen beérett a munka, az utolsó fordulóban gólparádéval búcsúztak a lányok a hazai közönségtől.

Hírkép

Befejezték küzdelmeiket utánpótlás csapataink

2013. máj. 24. #DKKA utánpótlás

Az új bajnoki kiírásnak megfelelően, a felnőtt csapatoktól eltérően az NB I. utánpótlás bajnokságaiban torna jelleggel döntötték el a végső helyezéseket a csapatok. Időrendben először az ifjúságiak szerepeltek Siófokon az 5-8. helyért kiírt fordulóban, majd rá egy hétre a juniorok 9-12. helyért vívott mérkőzéseit itt rendeztük Dunaújvárosban.

Hírkép

Újabb szép győzelmek az NB II-ben

2013. máj. 14.

Párhuzamosan az ifjúságiak siófoki rájátszásával az NB II-ben is helyt kellett állnia az akadémia két csapatának. Pestre utaztak, egészen a XVII. kerületbe, ahol a bajnoki pozíciók megerősítéséhez győzelmekre volt szükség. Ezúttal sem csalódtunk a lányokban..

Hírkép

Veszprémben 25 percig játszottunk, aztán "kitört a vakáció"

2013. máj. 11.

Akár a tabellán történő helycsere is benne volt a Veszprém Barabás elleni utolsó bajnoki mérkőzésében felnőtt csapatunknak, de a tisztes küzdelem, felszabadult játék minimális elvárásként mindenkiben megfogalmazódott, aki elkísérte Gáspár Gabit búcsúmérkőzésére. Szerény félház, fülledt meleg várta a csapatokat, no meg egy kérdés: kiben maradt több motiváció a zárófordulóra. Sajnos egy félidő elég volt a válaszhoz.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
okt. 11.
17:00
NEKA
NEKA
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-10-11T17:00:00+02:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat