„ACÉL A SZÍV!”
Lassan teljes a keret!
Borgyos Panna személyében egy fiatal, tehetséges irányító érkezik kölcsönbe akadémiánk felnőtt együtteséhez.
Szépen lassan helyére kerül minden darab a következő szezonra szóló játékoskeretről szóló kirakóban. A maradók listája gyakorlatilag teljes, az érkezők oldalán vannak még kérdőjelek, melyek közül egyet ma ismét kiegyenesítünk, így örömmel tudathatjuk drukkereinkkel, hogy Borgyos Panna is Dunaújvárosban folytatja pályafutását a 2021/2022-es szezonban.
A Debrecentől kölcsönbe érkező 20 éves irányító szülővárosában, Mátészalkán ismerkedett meg a sportággal, innen került 2015-ben Debrecenbe, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat, s már 2017-ben, mindössze 16 évesen bemutatkozhatott a felnőtt csapatban is, ahol az elmúlt években a bajnoki találkozók mellett az EHF Kupában is szerepet kapott. Az idei bajnokságot Békéscsabán kezdte meg, s bár egy súlyos sérülés korán véget vetett szezonjának, mint azt elmondta, dunaújvárosi játékperceit jó játékkal szeretné meghálálni a következő szezonban.
– Az előző évem egy kicsit rövidre sikerült egy térdsérülés miatt, azonban izgatottan várom a jövő szezont, amit Dunaújvárosban fogok tölteni. Nagyon örültem a megkeresésnek, amit jó játékkal szeretnék majd meghálálni, illetve nagyon sokat szeretnék tanulni a rutinosabb játékosoktól. Sok jót hallottam a városról, illetve a csapatról is, már izgatottan várom a közös munkát. Hajrá Dunaújváros!
(kép forrása: DVSC)
További hírek
DKKA Toborzó 2021
2020. dec. 13. #DKKA utánpótlásA Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felvételt hirdet a 2006, 2007 és 2008-ban született kézilabdás lányok számára.
Ne csak iskolát, hanem egy sikeres közösséget is válassz magadnak!
Új játékszabályokat tesztelünk!
2020. dec. 08.A passzív játék, a kapus fejbedobása és a kezdődobás elvégzése terén szabálymódosítások készülnek a kézilabdában. A jövő júliustól bevezetendő új regulákat a Nemzetközi Kézilabda Szövetség felkérésére a magyar csapatok tesztelhetik mérkőzéseiken. Köztük a DKKA is!
Anastasija Babovic: Ez volt az álmom, minden pillanatát élvezem!
2020. dec. 05.Fantasztikusan rajtolt tegnap Montenegro a női kézilabda EB-n. A franciák ellen végig vezetett Kim Rasmussen csapata, csak az utolsó tíz percben sikerült fordítania az ellenfélnek, így végül egy gólos hátránnyal zártak (24-23). A DKKA fiatal kapusa, Anastasija Babovic nem kapott ugyan játéklehetőséget, de így is nagyon boldog.
“Úgy érzem, az utolsó napra megérkeztem” - Szabó Aida a serdülő válogatott összetartás táborról
2020. nov. 29. #DKKA utánpótlásA DKKA serdülő csapatának rendkívüli tehetségű irányító, balátlövője meghívást kapott a serdülő válogatott keretösszetartás táborába. Szabó Aida négy napot töltött a héten Gyálon, ahol lehetőséget kapott rá, hogy bizonyítsa, a korosztálya legkiválóbb hazai játékosai között tarthatják számon.
A DKKA NBI-es játékosai újra edzenek
2020. nov. 19.Fokozatos terheléssel, a karantén leteltével újra megkezdték az edzéseket a DKKA NBI-es csapatának játékosai. Természetesen csak azok, akik nem fertőzés miatt, pusztán szoros kontaktként, elővigyázatosságból voltak zár alatt.