„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Német beálló érkezik

2021. máj. 24.
  • Facebook

Saskia Weisheitel a francia Dijon együttesének mezét cseréli dunaújvárosira a 2021/2022-es szezonban.

Aki folyamatosan figyelte és az elmúlt napok bejelentései után frissítette is a következő szezonra szóló játékoskeretünk grafikáját, láthatta, hogy beálló poszton még nem teljes együttesünk kerete. Az új igazolásaink bejelentésének véghajrájában azonban itt is tudunk jó hírrel szolgálni drukkereinknek, ugyanis együttesünk vezetése megállapodott a Saskia Weisheitellel, így német beálló is Dunaújvárosban folytatja pályafutását a 2021/2022-es szezonban.

A 31 éves játékos hat évesen kezdett el ismerkedni a sportággal, 2010-ig Rostockban játszott, míg 2010 és 2014 között a TSG Wismar, az SV Allensbach, illetve a Füchse Berlin együttesinél pallérozódott, utóbbival fel is jutott a Bundesligába. 2014-ben Dortmundba szerződött, ahol hat sikeres szezont töltött el, s ugyan utolsó évében csapatával vezette a Bundesliga küzdelmeit, a koronavírus-járvány miatt idő előtt befejezett bajnokság végén nem hirdettek győztest a pontvadászatban.

2020-ban a francia Dijon gárdájához igazolt, mellyel jelenleg a bajnokság alsóházában szerepel, innen érkezik Dunaújvárosba, s mint azt elmondta, nagyon várja már bemutatkozását együttesünkben.

– Már most nagyon várom, hogy találkozzunk a nyáron, és őszintén remélem, hogy az összes meccsünket szurkolók előtt játszhatjuk majd.

(Kép forrása: ruhrnachrichten.de)

További hírek

Kemény meccs vár a Kohászra

Kemény meccs vár a Kohászra

2024. ápr. 25. #DKKA felnőtt csapat

A dobogóra hajtó Mosonmagyaróvár otthonában folytatja a bajnokságot akadémiánk felnőtt együttese pénteken este hat órától.

Biztos győzelem a Békéscsaba ellen

Biztos győzelem a Békéscsaba ellen

2024. ápr. 20. #DKKA felnőtt csapat

Szinte végig vezetve aratott megérdemelt, 32-26-os sikert akadémiánk felnőtt együttese a jól küzdő Békéscsaba ellen a sportcsarnokban ma délután.

Két pontban bízva várjuk a Békéscsabát

Két pontban bízva várjuk a Békéscsabát

2024. ápr. 19. #DKKA felnőtt csapat

A kiesés elől menekülő Békéscsaba lesz akadémiánk felnőtt együttesének következő bajnoki ellenfele szombaton délután öt órától.

Remek hajrával parádés siker

Remek hajrával parádés siker

2024. már. 28. #DKKA felnőtt csapat

Ötgólos hátrányból felállva, szenzációs utolsó negyed órát produkálva aratott tizenkét gólos győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a NEKA elleni hazai bajnokin.

Hazai pályán vágna vissza a NEKÁ-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKÁ-nak a Kohász

2024. már. 28. #DKKA felnőtt csapat

Mindkét csapat számára igen fontos találkozót játszik felnőtt együttesünk a balatonboglári akadémistákkal csütörtökön délután öt órától.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga
DVSC SCHAEFFLER
DVSC
máj. 10.
18:00

DKKA
Hódos Imre Rendezvénycsarnok Debrecen
2025-05-10T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat