„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Védekezés nélkül nem megy

2021. máj. 26.
  • Facebook

Meglepő, de a látottak alapján sajnos jogos vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese a sereghajtó Békéscsaba vendégeként.

Idegenben, a sereghajtó Békéscsaba otthonában folytatta a K&H női kézilabda liga küzdelmeit akadémiánk felnőtt csapata ma este hat órától. Bár a vendéglátók a hátralévő fordulók eredményeitől függetlenül már kiesett egy NB I-ből, nem várt könnyű feladat a Kohászra, mely a kisebb térdsérüléssel bajlódó Nick Viktóriára nem számíthatott a találkozón.

A kezdés meglehetősen zaklatott volt a csapatok számára, a nagy rohanásban hol a hazaiak, hol a mieink vezettek, ám mikor egy kicsit megnyugodott együttesünk, s rendezte védekezését, két gyors góllal sikerült 5-3-ra meglógni a vendéglátóktól. Jött is azonnal a Békéscsaba időkérése, s a rövid szünet alatt rendet is rakott a sorok között Vida Gergő, így a házigazdák nemcsak tartották a két gárda közti különbséget, hanem előbb egyenlítettek, majd a 20. percben a vezetést is átvették (10-9). Ebben az időszakban sajnos sem a védelem, sem a támadójáték nem úgy működött, ahogy azt a mieink szerették volna, így rendre futni kellett az eredmény után. A félidő véghajrája nagy izgalmakat hozott, de jókor jött Bulath első és második találata is, így a szünethez érve 14-14-es állást mutatott az eredményjelző.

A térfélcsere után Bulath révén sikerült újra átvenni a vezetést, s bár volt esély az előny növelésére is, sajnos ismét jöttek a hibák, melyeket góllal, gólokkal büntetett a házigazda, így a 37. percben már 18-16-ra a Békéscsaba vezetett. A mieinktől Bulath Anita tartotta a lépést az ellenféllel, sorozatban szerezte góljait, s miután a 42. percben megszerezte sorozatban ötödik, összességében már a nyolcadik találatát, végre sikerült egyenlíteni (21-21). A vezetést azonban nem tudta átvenni a Kohász, mert védekezése továbbra sem állt össze, s mivel a hazaiak minden támadása góllal ért véget, a mieinknek kellett futniuk az eredmény után.

Az utolsó öt percnek a vendéglátók 29-28-as vezetésével vágtak neki a csapatok, s bár innen még egyszer egyenlített együttesünk, a véghajrában sem tudott javítani védekezésén a DKKA, így a vendéglátók sokadszor is visszavették a vezetést, s minimális fórjukat a lefújásig megőrizve arattak 32-31-es győzelmet úgy, hogy a mieink az utolsó másodpercben ziccert hibáztak... A hazaiak ezzel megszerezték ezzel harmadik sikerüket a bajnokságban, míg a Kohász úgy zárja a szezont, hogy nem tud pontot szerezni idegenben. Együttesünk vasárnap az Érd elleni hazai mérkőzéssel fejezi be a bajnoki küzdelmeket, s mindenképpen nyernie kell ahhoz, hogy megszerezze a nyolcadik helyet.

Békéscsaba – DKKA 32-31 (14-14)

DKKA: Wéninger – Kazai 3, Román 3, Bulath 11, Dabevska 1, Barján, Szalai 6. Csere: Babovic, Hlogyik (kapusok), Ferenczy 3, Horváth 2, Krupják-Molnár, Husti, Fodor 1, Mihály 1. Vezetőedző: Vágó Attila.

További hírek

2016 07 25 Új igazolás a szakmai stábba - Vártok Ákos érkezett

2016 07 25 Új igazolás a szakmai stábba - Vártok Ákos érkezett

2016. aug. 14. #DKKA utánpótlás

...a szakmai stábban is változás történt...

2016 07 22 Új igazolások

2016 07 22 Új igazolások

2016. aug. 14.

Új játékosokkal vág bele a következő idény kihívásaiba a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese.

Sajtótájékoztató és szurkolói ankét a Campusban

Sajtótájékoztató és szurkolói ankét a Campusban

2016. aug. 14.

Folyamatosan szélesíti utánpótlás bázisát, s elszántan várja a 2016/2017-es szezon kezdetét akadémiánk, mely a bajnokságban igyekszik előrébb lépni, s emellett a nemzetközi és a Magyar Kupából is ki akarja hozni a lehető legtöbbet.

Kézilabda: történelmi megállapodás a Viborggal

Kézilabda: történelmi megállapodás a Viborggal

2016. aug. 14.

Mindkét csapat utánpótlás nevelése számára mérföldkő lehet a két nagy múlttal rendelkező kézilabda klub hosszú távú megállapodása.

Kétgólos győzelem a Kohász Kupa döntőjében

Kétgólos győzelem a Kohász Kupa döntőjében

2016. aug. 13.

Az első félidőben rosszul játszott, hatgólos hátrányban is volt, de a folytatásra feljavult, a véghajrában egyenlített, s végül 27-25-ös sikert aratott a Metzingen elleni mérkőzésen együttesünk, mely nagy küzdelemben nyerte meg az ötödik alkalommal megrendezett Kohász Kupát.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
DVSC SCHAEFFLER
DVSC
okt. 01.
18:00

DKKA
Hódos Imre Rendezvénycsarnok Debrecen
2025-10-01T18:00:00+02:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat