„ACÉL A SZÍV!”
Tovább az úton...
Többnyire elégedett volt együttesünk hétvégi teljesítményével Mátéfi Eszter, akit a békéscsabai Puebla Kupa után kértünk arra, hogy értékelje a Kohász játékát. Mint azt vezetőedzőnk elárulta, a felkészülés ötödik hetének végén a terveknek megfelelően halad a csapat építése.
Három mérkőzést játszott hétvégén a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese a békéscsabai Puebla Kupán. Ferlingék két találkozó után győztesen hagyhatták el a játékteret, míg a torna döntőjének is beillő találkozón minimális, egygólos vereséget szenvedtek a hazaiaktól, így végül a második helyen fejezték be a megméretést.
Hasznos meccsek után
A kétnapos torna után természetesen kíváncsiak voltunk a csapat vezetőedzőjének, Mátéfi Eszternek a véleményére is, aki a viadal előtt úgy nyilatkozott, hogy elsősorban a megfelelő meccsterhelés biztosítása lesz a torna legfontosabb feladata, valamint az, hogy a begyakorolt taktikai elemeket a lehető legjobban végre tudják hajtani tanítványai.
- Igen hasznos volt számunkra a torna, hiszen három jó mérkőzést játszottunk. A Kolozsvár elleni mérkőzés fordulatos volt, hiszen egy jó első félidőt követően már hét góllal is vezettünk, ám ellenfelünk sokat javult a térfélcsere után, s egy gólra meg is közelített minket. Szerencsére a rosszabb periódus után is össze tudtuk kapni magunkat, s remek küzdelemben végül 34-31-es sikert arattunk. A Zilah elleni találkozón kicsit tompán kezdtünk, ám a második felvonásban már úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna, így a 30-25-ös sikerrel elégedett lehettem. A torna harmadik mérkőzését a házigazda Békéscsaba ellen játszottuk, s itt már mindkét csapaton érződött némi fáradtság, ám ennek ellenére is egy rendkívül küzdelmes és szoros meccset vívtunk, melynek végén a hazaiak örülhettek az egygólos sikernek, s ezzel együtt a tornagyőzelemnek.
Támadásban jó, de…
A torna tapasztalataival kapcsolatban is megosztotta velünk véleményét Mátéfi Eszter, aki szerint az eltervezett célok nagy részét meg is tudta valósítani a csapat, ám akadt olyan eleme is a játéknak, ami miatt némi csalódottságot is érzett a gárda szakmai vezetője.
- A hozzáállásunk mind a három mérkőzésen nagyon jó volt, aki a pályára lépett, igyekezett tudása legjavát nyújtani, ezért ezzel maximálisan elégedett lehettem. Szintén örömmel töltött el a támadójátékunk minősége, hiszen az előre megbeszélt elemeket sokszor meg tudtuk valósítani, ráadásul több remek egyéni teljesítményt is láthattam, ami mindenképpen biztató a jövőre nézve. Nem voltam azonban maradéktalanul elégedett a védekezésünkkel, elsősorban a kapott gólok számát sokalltam, s ez azért volt bosszantó, mert igen sok elkerülhető találatot kaptunk. Több alkalommal lassan reagáltuk a kipattanókra, s előfordultak egyéni hibák is a védekezésben, s ezeken a jövőben mindenképpen javítanunk kell.
A Kohász vezetőedzője szerint azonban a tervezett munkát eddig is el tudták végezni, s minden erejükkel azon lesznek, hogy a közelgő bajnoki rajtig tovább csiszolják a csapat játékát.
- A felkészülés hatodik hetének elején járunk, s három van még a bajnoki rajtig, ám úgy gondolom, hogy ott tartunk, ahol jelenleg tartanunk kell. Van még lehetőség a hibák kijavítására, a finomhangolásra, valamint a különböző taktikai elemek gyakorlására is. Új játékosaink beépítése is jól alakul, természetesen nekik is kell még idő ahhoz, hogy minden simán menjen, de azért dolgozunk nagyon keményen, hogy a szezon első bajnokijára már egy éles, támadásban és védekezésben is kész csapatot tudjunk a pályára küldeni. Ezen a héten hét kemény edzés vár még a lányokra, akik legközelebb a hétvégi Kohász Kupán bizonyíthatják felkészültségüket a Veszprém, a Békéscsaba és a Zilah ellenében.
További hírek
A DKKA NBI-es játékosai újra edzenek
2020. nov. 19.Fokozatos terheléssel, a karantén leteltével újra megkezdték az edzéseket a DKKA NBI-es csapatának játékosai. Természetesen csak azok, akik nem fertőzés miatt, pusztán szoros kontaktként, elővigyázatosságból voltak zár alatt.
Irányelvek az utánpótlás-mérkőzések és edzések folytatásával kapcsolatban
2020. nov. 17. #DKKA utánpótlásA Magyar Kézilabda Szövetség irányelveket fogadott el az utánpótlás-bajnokságok mérkőzései, illetve a versenyrendszerben szereplő csapatok edzéseivel kapcsolatban.
Túl nagy előnyt adtak, így nem volt elég a hajrájuk
2020. nov. 05.Szerdán este Szombathelyen játszott bajnoki mérkőzést a DKKA együttese, kézilabdázóink a hazai győzelem után ezúttal vereséget szenvedtek. A meccsen már nyolc góllal is vezetett az ellenfél, a Kohász a második félidőben nagyot küzdve felzárkózott, izgalmassá tette a végjátékot, de fordítani már nem tudott.
Hiába a nagy hajrá!
2020. nov. 05.Nyolcgólos hátrányból még visszakapaszkodott, ám végül pont nélkül maradt Szombathelyen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.
Fájdalmas vereség
2020. okt. 29.Kétszer is nagy hátrányból kapaszkodott vissza, ám így is pont nélkül kellett hazajönnie érdi bajnokijáról akadémiánk felnőtt csapatának.
2015-16 EHF Kupagyőztes




