„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Végül biztos siker - közel a végső győzelem

2021. jún. 01.
  • Facebook

Remekül küzdött a Kozármisleny a Liga Kupa döntőjének első felvonásán, ám a második félidőben jobb és pontosabb akadémisták magabiztos, 35-25-ös győzelmet aratva léptek nagyot a sorozat megnyerése felé.

Két nappal az Érd elleni bajnoki szezonzáró után újabb feladat várt a akadémiánk felnőtt csapatára, mely Kozármislenyben, a Liga Kupa fináléjának első mérkőzésén lépett pályára ma este negyed héttől.

Együttesünk hibátlan mérlegének megőrzésére törekedett, míg a vendéglátók arra, hogy meglepjék a Kohász kézilabdázóit, s bár az első négy gólból hármat a mieink szereztek, a baranyai alakulat komolyan is vette elképzelését, s a 8. percre utolérte kézilabdázóinkat (3-3). A folytatás is nagy csatát hozott, melyben nem adták könnyen magukat a hazaiak sőt, a 13. percben a vezetést is magukhoz tudták ragadni (6-5). Akadémistáink gyorsan összekapták magukat, Kazai, Barján és Krupják-Molnár találataival fordítottak, de egy-két gólnál jobban nem tudtak meglépni a jól küzdő házigazdáktól, így az utolsó hat percre 11-13-as állásról vágtak neki a felek. Hiába lépett el azonban ellenfelétől Bulath és Mihály góljaival már hárommal is együttesünk, az utolsó három percben csak a hazaiak találtak kapuba, így 14-15-ös állásról várhatták a csapatok a második felvonást.

A térfélcsere után villámrajtot vett a Kohász, s pillanatok alatt meglépett négy góllal a házigazdáktól (15-19), s ugyan leendő játékosunk, Polics Tímea igyekezett tartani a lépést a mieinkkel, Román, Szalai és Bulath és Schatzl találatai után már muszáj volt időt kérnie a hazai szakvezetésnek a 42. percben (18-26). A rövid pauza után sikerült is rendeznie sorait a Kozármislenynek, mely két elhibázott dunaújvárosi támadás után "feljött" hatra, így a 48. percben Vágó Attila is magához hívta csapatát (22-28). A dunaújvárosi időkérés után állandósult a két gárda közti hat-hétgólos különbség, majd a hajrában Husti, Krupják-Molnár és Fodor találataival növelte ismét előnyét együttesünk, mely végül simán, 35-25-ös győzelmet aratva került előnybe a párharcban, s vasárnap délután öttől hazai környezetben nyerheti meg a Liga Kupát.

Kozármisleny SE – DKKA 25-35 (14-15)

DKKA: Wéninger – Horváth 2, Ferenczy 1, Bulath 2, Matucza 1, Román 6, Kazai 2. Csere: Hlogyik (kapus), Szalai 7, Barján 2, Mihály 1, Krupják-Molnár 4, Fodor 2, Pál, Husti 3, Schatzl N. 2. Vezetőedző: Vágó Attila.

További hírek

Hétvégén U14-es fordulót rendezünk

Hétvégén U14-es fordulót rendezünk

2021. feb. 11. #DKKA utánpótlás

Két csapatunk mellé másik három érkezik az Egyetemi Sportcsarnokba.

They continue elsewhere

Ketten távoznak a DKKA-tól

2021. feb. 11.

Ferenczy Fruzsina és Schatzl Natalie is a Vác együttesében folytatja pályafutását 2021/2022-es szezonban.

Jól szereplő utánpótlás

Jól szereplő utánpótlás

2021. feb. 09. #DKKA utánpótlás

Serdülő csapataink és az ifik nyerték a soron következő találkozóikat, U20-as csapatunk sajnos alumaradt a rutinos játékosokból álló Kozármisleny ellen.

Ebben is több volt

Ebben is több volt

2021. feb. 06.

Hiába a 29 lőtt gól, elsősorban kihagyott helyzetei miatt szenvedett 34-29-es vereséget együttesünk a Mosonmagyaróvár elleni hazai bajnokin.

Kőkemény csata előtt!

Kőkemény csata előtt!

2021. feb. 05.

A mezőny egyik legjobb formáját mutató együttese ellen lép pályára akadémiánk felnőtt csapata szombaton délután öt órától.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
nov. 29.
11:00
Mohácsi TE 1888
Mohácsi TE
Városi Sportcsarnok Dunaújváros
2025-11-29T11:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat