„ACÉL A SZÍV!”
Kupasikerrel zárnánk a szezont!
A Liga Kupa döntőjének viszavágóján is jó játékkal, s természetesen győzelemmel örvendeztetné meg szurkolóit akadémiánk felnőtt együttese.
Magabiztos, tízgólos győzelmet aratott a Liga Kupa döntőjének első, kedden megrendezett mérkőzésén akadémiánk felnőtt csapata a Kozármisleny otthonában. Az NB I/B-s házigazdák remekül küzdöttek a találkozó első félidejében, ám a fordulás után egyre inkább kidomborodott a két gárda közti tudáskülönbség, aminek 35-25-ös dunaújvárosi siker lett a vége, így Vágó Attila gárdája óriási lépést tett a sorozat megnyerése felé.
Főleg úgy, hogy a párharc visszavágójának a Dunaújvárosi Sportcsarnok ad otthon, ám hiába a tetemes előny, kézilabdázóink egyáltalán nem veszik félvállról a ma délután öt órakor kezdődő hazai összecsapást sőt, mint azt Vágó Attila vezetőedző elmondta, a céljuk egyértelműen az, hogy jó játékkal, győzelemmel, és természetesen kupasikerrel vegyenek búcsút a 2020/2021-es szezon küzdelmeitől.
– A szezon utolsó tétmérkőzése, a Liga Kupa fináléjának visszavágója vár ránk ma délután öt órától. Az első találkozón idegenben tudtunk magabiztos győzelmet aratni, de ez nem jelenti azt, hogy félvállról vennék a mai összecsapást, nyerni akarunk, egész héten arról beszéltünk, hogy 0-0-ról indul a második mérkőzés is, szeretnénk méltóképpen zárni ezt a szezont, szeretnénk jó játékkal kiszolgálni a szurkolóinkat és egy igazi kézilabda ünneppé varázsolni ezt a vasárnapot.
További hírek
A serdülők is tornagyőztesek
2021. aug. 20. #DKKA utánpótlásFelnőtt csapatunk mellett ifjúsági és serdülő csapataink is részt vettek az I. Szabó Károly Emléktornán.
Továbbképzés telt ház előtt
2021. aug. 15.Akadémiánk utánpótlás és felnőtt csapatainak edzői, illetve játékosainak gyakorlati bemutatóival tartották meg a "C" és "D" licenszes edzők továbbképzését az egyetemi sportcsarnokban.
Serdülők csatája a sportcsarnokban
2021. aug. 14. #DKKA utánpótlásÉrdi győzelemmel ért véget a Dunaújvárosi Sportcsarnokban megrendezett négycsapatos serdülő kézilabda torna.
Végül biztos siker!
2021. aug. 13.Hétgólos, 32-25-ös győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Vasas otthonában lejátszott felkészülési találkozón.
Érdi visszavágás
2021. aug. 06.Ezúttal az Érd volt a pontosabb: kétgólos, 29-27-es vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese az Érd elleni edzőmeccsen.
2015-16 EHF Kupagyőztes




