„ACÉL A SZÍV!”
Kupagyőzelem hibátlan mérleggel!
Hiába tartotta magát ismét remekül a Kozármisleny, akadémiánk felnőtt együttese a Liga Kupa döntőjének visszavágóján is legyőzte ellenfelét, s hibátlan teljesítménnyel, tizenkét sikerrel szerezte meg a sorozat első helyét. (Fotó: Turcsán Fruzsi)
A Liga Kupa döntőjének visszavágóján lépett pályára akadémiánk felnőtt csapata, mely tetemes, tízgólos előnyből várta a párharc második mérkőzését a Kozármisleny ellen ma délután öt órától. A Vágó-csapat szép szezonbúcsúban, újabb győzelemben bízva vágott neki a találkozónak, mely előtt a csapat vezetése virággal köszönte meg a távozó játékosok, Anastasija Babovic, Sanja Dabevska, Barján Bianka, Ferenczy Fruzsina, Mihály Petra, Román Dorina, Schatzl Natalie, valamint Moutsogianni Teodóra szolgálatait.
Igazi kézilabda ünnepre készült tehát a Kohász, ám a Kozármisleny egyáltalán nem szeretett volna asszisztálni ehhez, s a vendégek nagyon bátra, eredményesen kezdtek, s remek kapusteljesítményüknek is köszönhetően hamar magukhoz ragadták a vezetést, így Vágó Attilának igen korán, már a 8. percben időt is kellett kérnie (3-5). A rövid pauza sem hozta meg a kívánt változást, a 11. percben már hárommal ment a Kozármisleny, s mivel az akadémisták támadójátéka csak nem akart összeállni, a 18. percben még mindig csak hat lőtt gólnál álltak a mieink (6-9). A Kohász Szalai duplájával zárkózott fel egyetlen találatra, s mivel a vendégek is elkezdtek hibázgatni, Bulath előbb kiegyenlített, majd Szalai újabb góljával végre a vezetést is átvette együttesünk a 23. percben (10-9). A félidő hajrájában azonban újra jöttek a bosszantó hibák, kihagyott helyzetek, s ezt könyörtelenül kihasználta a vendégcsapat, mely fordított, s némi meglepetésre 12-11-es fórral vonulhatott a szünetre.
A fordulás után elsősorban a támadásokon kellett javítani ahhoz, hogy ne érje még nagyobb meglepetés együttesünket, mely jobban is kezdte a második felvonást, s Matucza, Mihály és Bulath góljaival hamar fordított az álláson (14-13). A vendégek nem tudtak ekkor mit tenni az egyre keményebb dunaújvárosi védekezéssel, s mivel a szerzett labdákból háromszor is könnyű gólt lőttek a mieink, a 39. percben időt kellett kérnie a Kozármislenynek (17-13). A vendégek több mint tízperces gólcsendjét Scheffer törte meg, de ekkorra már minden eldőlt, egyedül az volt kérdés, milyen arányban nyeri a meccset a Kohász (20-14). A hátralévő bő negyed órában biztosan tartotta előnyét a Vágó-csapat, s ugyan a hajrá ismét a Kozármisleny számára alakult jobban, a mieink végül 25-21-es sikert aratva, kettős győzelemmel, hibátlan mérleggel nyerték meg a Liga Kupa döntőjét.
DKKA – Kozármisleny SE 25-21 (11-12)
DKKA: Wéninger – Mihály 1, Ferenczy 1, Bulath 4, Pál, Barján, Kazai 7. Csere: Hlogyik (kapus), Szalai 7, Matucza 1, Román 1, Fodor 1, Schatzl, Horváth 1, Krupják-Molnár 1, Husti. Vezetőedző: Vágó Attila.
További hírek
Megyei rangadó előtt
2021. már. 02.Nehéz, de nem megoldhatatlan feladat vár akadémiánk felnőtt együttesére az Alba FKC elleni hazai összecsapáson.
Németh Nóra nagy lehetőség előtt
2021. már. 02. #DKKA utánpótlásFiatal játékosunk bekerüt a Szövetség Tehetséggondozó Programába.
Utánpótlás bajnokságok felfüggesztve
2021. már. 02. #DKKA utánpótlásMintegy két hétig biztosan nem rendeznek mérkőzéseket.
Pécsett nyertek
2021. feb. 27. #DKKA utánpótlásMindössze egyetlen hely választotta el a csapatokat a tabellán a mérkőzés előtt, serdülőink szép sikert arattak Pécsett.
Takács Józsefné büszke az U14-esekre
2021. feb. 26. #DKKA utánpótlásA sok kihagyás mellett átszervezések is nehezítették a felkészülést, de a fiatalok szerencsére jól reagáltak az új helyzetre.
2015-16 EHF Kupagyőztes




