„ACÉL A SZÍV!”
Elkészült a versenykiírás
Nem történik lényegi változás a következő szezonra a felnőtt bajnokságok lebonyolítását illetően.
A Magyar Kézilabda Szövetség Szakmai- és Versenybizottsága és az NB I-es Kézilabda Liga elfogadta a 2021/2022-es idény felnőtt NB I-es bajnokságainak, azaz a K&H Női Kézilabda Liga és a K&H Férfi Kézilabda Liga Versenykiírását, valamint az alsóbb osztályú és az ifjúsági, serdülő, valamint U16-os versenykiírásokat is.
A bajnokságokban 14-14 csapat vesz részt. A bajnoki versenyrendszer változatlan, a női NB I-ben körmérkőzéses rendszerben, oda-vissza játszanak a csapatok, összesen 26 fordulót, ezt követően alakul ki a végeredmény. A férfiaknál a 26 fordulót követően kerül megállapításra a bajnoki eredmény a 3-14. helyezettek között. Az alapszakasz 1. és 2. helyezettje oda-visszavágó alapú bajnoki döntőt játszik egymással. A bajnoki döntő 1. mérkőzésének pályaválasztója az alapszakasz 2. helyezettje.
- A versenyrendszer az NB I-ben és a Magyar Kupában nem változott, azonban néhány változás érinti a következő szezont – mondta el Rupp István, a Magyar Kézilabda Szövetség versenyigazgatója. – Az olimpia miatt a bajnokság a megszokottnál kicsit később kezdődik, a férfi bajnoki döntő, az idei évhez hasonlóan 2022 júniusában kerül sorra. A Magyar Kupa négyes döntőjének időpontja a férfiaknál 2022. április 23-24., a nőknél május 28-29. Fontos változás, hogy a külföldi állampolgárságú kézilabdázók játékengedélyének kiadása a magyar állampolgárokéval azonos feltételek mellett történik meg, megszűnik tehát az a szabály az NB I-ben, hogy külön díjhoz kötött mindegyik, a férfi bajnokságban öt, a női bajnokságban négy külföldi játékoson felüli játékengedély kiadása. Erre a magyar játékosok védelmében volt szükség, azonban az utóbbi időszakban már érvényesült az az elv, hogy a tehetséges magyar kézilabdázók a tudásuknak megfelelő klubokban rendszeres játéklehetőséghez jutnak, így ebben a tekintetben a sportág tulajdonképpen önszabályozóvá vált. Fontos a válogatott csapatok szempontjából, hogy az NB I-es Liga hozzájárulásával a nemzetközi versenynaptárban szereplő időpontokon kívül további lehetőséget kapnak a felnőtt nemzeti csapatok is, a férfi együttes a magyarországi Európa-bajnokság előtt összesen 16 extra napon készülhet együtt, míg a női csapat 2021 őszén további három, 2022 első félévében pedig hat napnyi lehetőséget kap a válogatott heteken túl.
A bajnokságok nevezési határideje 2021. július 15., a bajnoki sorsolást 2021. július 22-én tartja az MKSZ. Az 1. forduló időpontja 2021. szeptember 12., azaz a csapatoknak ezzel a nappal bezárólag kell lejátszaniuk az 1. forduló mérkőzéseit.
A K&H Női Kézilabda Liga versenynapjai:
2021
- szeptember 12., 19., 26.,
- október 2., 24., 31.,
- november 7., 14., 20.,
- december 29./30.,
2022.
- január 16., 23., 30.,
- február 13., 20., 26.,
- március 13., 20., 27.,
- április 3., 10., 14.,
- május 1., 8., 15., 22.
Női válogatott napok:
- 2021. október 4-10. (hivatalos válogatott időszak),
- november 1-3., november 22.-december 1. (hivatalos válogatott időszak),
- december 2-19. (világbajnokság, Spanyolország),
- 2022. január 31.-február 2.,
- február 28.-március 6. (hivatalos válogatott időszak),
- április 15-17., április 18-24. (hivatalos válogatott időszak)
A teljes Versenykiírás letölthető innen: LINK
(forrás: mksz.hu)
További hírek
DKKA Toborzó 2021
2020. dec. 13. #DKKA utánpótlásA Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felvételt hirdet a 2006, 2007 és 2008-ban született kézilabdás lányok számára.
Ne csak iskolát, hanem egy sikeres közösséget is válassz magadnak!
Új játékszabályokat tesztelünk!
2020. dec. 08.A passzív játék, a kapus fejbedobása és a kezdődobás elvégzése terén szabálymódosítások készülnek a kézilabdában. A jövő júliustól bevezetendő új regulákat a Nemzetközi Kézilabda Szövetség felkérésére a magyar csapatok tesztelhetik mérkőzéseiken. Köztük a DKKA is!
Anastasija Babovic: Ez volt az álmom, minden pillanatát élvezem!
2020. dec. 05.Fantasztikusan rajtolt tegnap Montenegro a női kézilabda EB-n. A franciák ellen végig vezetett Kim Rasmussen csapata, csak az utolsó tíz percben sikerült fordítania az ellenfélnek, így végül egy gólos hátránnyal zártak (24-23). A DKKA fiatal kapusa, Anastasija Babovic nem kapott ugyan játéklehetőséget, de így is nagyon boldog.
“Úgy érzem, az utolsó napra megérkeztem” - Szabó Aida a serdülő válogatott összetartás táborról
2020. nov. 29. #DKKA utánpótlásA DKKA serdülő csapatának rendkívüli tehetségű irányító, balátlövője meghívást kapott a serdülő válogatott keretösszetartás táborába. Szabó Aida négy napot töltött a héten Gyálon, ahol lehetőséget kapott rá, hogy bizonyítsa, a korosztálya legkiválóbb hazai játékosai között tarthatják számon.
A DKKA NBI-es játékosai újra edzenek
2020. nov. 19.Fokozatos terheléssel, a karantén leteltével újra megkezdték az edzéseket a DKKA NBI-es csapatának játékosai. Természetesen csak azok, akik nem fertőzés miatt, pusztán szoros kontaktként, elővigyázatosságból voltak zár alatt.
2015-16 EHF Kupagyőztes




