„ACÉL A SZÍV!”
Sima sikerek az edzőmeccseken
Idegenben és itthon is magabiztos győzelemnek örülhetett akadémiánk felnőtt együttese.
Lejátszotta első edzőmérkőzéseit akadémiánk felnőtt csapata, mely pénteken délelőtt az Érd, míg délután az NB I/B-s Eszterházy SC ellen lépett pályára. A Telkiben lejátszott délelőtti mérkőzésen a csapat rutinosabb tagjai ragadtak labdát, s arattak sima, 31-23-as győzelmet az érdiek ellen, míg délután a fiatalabbak kaptak lehetőséget, s ezt kiütéses, 35-20-as győzelemmel hálálták meg.
Érthetően elégedett is volt a látottakkal Vágó Attila vezetőedző, aki örült a győzelmeknek, ám mint azt elmondta, ezúttal nem az eredmény volt a lényeg:
– A terhelésen volt a hangsúly a két találkozón, azért mentünk mindkét mérkőzésre tíz-tizenegy fővel, hogy mindenki megkapja a megfelelő időmennyiséget a játékra. Délelőtt a rutinosak játszottak, délután a fiataloké volt a főszerep, s mindenkinek szerettem volna minimum harminc perceket adni, hogy a pályán legyenek, s meg tudják mutatni, hogy ki mire képes. Nem az eredményen volt a hangsúly, de természetesen örülök a győzelmeknek. Két dolgot kértem, aminek meg kellett felelni, a védekezés és az abból való gyors lerohanás, s ezeket mind a két edzőmérkőzésen meg tudtuk valósítani, mert viszonylag kevés gólt kaptunk, viszont nagyon sok eredményes lerohanásunk volt, szóval örültem annak, hogy volt bennünk sebesség mindkét összecsapáson.
Eredmények és gólszerzőink
Érd - DKKA 23-31 (9-16)
A DKKA góllövői: Bulath 5, Farkas 5, Kazai 5, Kukucska 4, Mrmolja 3, Polics 1, Szalai 5, Weisheitel 3.
DKKA - Eszterházy SC 35-20 (19-11)
A DKKA góllövői: Borgyos 6, Fodor 6, Kiss Cs. 6, Krupják-Molnár 1, Matucza 3, Nemes 3, Polics 1, Šustková 7, Vargyas 2.
További hírek
A döntőbe jutásért játszunk
2021. máj. 17.Tetemes, tizennyolc gólos előnyből várjuk a Vasas elleni Liga Kupa-elődöntő ma délutáni visszavágóját.
Szoros vereség idegenben
2021. máj. 14.Hiába vezetett az első félidő után még három góllal, 28-25-ös vereséget szenvedett Mosonmagyaróváron akadémiánk felnőtt együttese.
Tovább fejlődhetnek a felnőttek között
2021. máj. 14.Fodor Neszta, Husti Hanna, illetve Takács Cecília is marad akadémiánk felnőtt együttesénél.
Dunaújvárosban maradnak kapusaink is!
2021. máj. 13.Hlogyik Petra és Wéninger Alexa is akadémiánk felnőtt együttesének tagjaként vág neki a 2021/2022-es szezonnak.
Újabb bravúrban bízva
2021. máj. 13.A Vác hazai legyőzése után idegenben is pontokért lép pályára akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár ellen.