„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

"Csak a munkában hiszünk"

2012. júl. 25.
  • Facebook

Szerethető, fiatalos lendülettel az utolsó pillanatig küzdő, minden meccsen sokat dolgozó csapatot álmodott meg Mátéfi Eszter, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének vezetőedzője. Az együttes szakmai irányítóját a csapat felkészüléséről, terveiről kérdeztük.

Amint arról már beszámoltunk, hétfőn megkezdte a felkészülést az NB I-es bajnoki küzdelmekre a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese. 

Kis késés, nagy terv
 
A hét elején Szemenyei Istvánnal, a csapat ügyvezetőjével beszélgettünk a gárda terveiről, felkészüléséről, ezúttal Mátéfi Esztert, együttesünk vezetőedzőjét kerestük fel azért, hogy vázolja a csapat előtt álló munkát és szakmai elképzeléseit. Női kézilabdázóink szakmai vezetője szerint a csapat körül kialakult helyzet miatt minimális késésben vannak a többi élvonalbeli együtteshez képest, ám szerencsére így is sikerült jól kidolgozni a nyári felkészülési programot, s a remények szerint el tudják végezni azt a munkát, ami elég lehet arra, hogy megfelelő állapotban vágjanak neki a bajnoki csatározásoknak:
- Mivel későn derült ki az a lehetőség, hogy mégis indulhatnánk az élvonalban, ezért a nyár nagy részében arra készültünk, hogy a másodosztályban indulunk, így ehhez dolgoztuk ki a felkészülési menetrendünket. Azzal, hogy mégis az NB I-ben csatázhatunk, némiképpen át kellett szerveznünk a menetrendet, de úgy érzem, hogy a lehetőségekhez képest ezt sikerült optimálisan megoldanunk - és ha kell, még "útközben" is tudunk csiszolni azért a programon. Elkezdtük a közös munkát, s jövő héten Egerben folytatjuk a felkészülést, s ott, valamint ezt követően már hazai környezetben is több edzőmérkőzés vár a csapatra. 
Mátéfi Eszter kérdésünkre megerősítette: a nyáron voltak fontos távozói a csapatnak, s nem titok, hogy pár poszton ráfér még az erősítés az együttesre annak érdekében, hogy ne csak indulók legyünk a bajnokságban, hanem megfelelő partnerei is a többi együttesnek:
– Ezen is dolgozik a vezetőség, de mindenek előtt szeretnénk komoly hangsúlyt fektetni a fiatalabb játékosok beépítésére is. A juniorok tavaly a második helyen végeztek a bajnokságban, ezért számukra óriási lehetőség lehet az élvonalbeli szereplés, s innentől kezdve csak rajtuk múlik, tudnak-e élni a kapott eséllyel. De van egy másik fontos érv is a fiatalítás mellett: éppen az akadémia egyik meghatározó célja az, hogy minél több tehetséges fiatal játékost tudjunk nevelni a magyar női kézilabdának.
 
"Mindig a maximumot!"
 
Mátéfi Esztert természetesen arról is megkérdeztük, hogy milyen együttest szeretne viszontlátni az új bajnoki évadban. Csapatunk vezetőedzője elárulta, tisztában van a lehetőségekkel, erőviszonyokkal, ugyanakkor nem enged a korábban már tapasztalt maximalizmusból – játékosaitól elsősorban azt várja, hogy minden edzésen és mérkőzésen igyekezzenek tudásuk legjavát nyújtani:
- Önfeláldozó, nagyot küzdő, közösségként is jól funkcionáló együttest szeretnék pályára küldeni az előttünk álló szezonban. Ebből nem engedek, mindenkitől a maximumot várom el, nemcsak magunk, hanem sportszerető közönségünk miatt is. Túl azon, hogy természetesen senkinek sem szeretnénk csalódást okozni, a fiatal tehetségeknek is meg kell érezniük a küzdés, és ha sikerül, a diadal ízét – már ezért sem engedhetünk az alapelvekből. Tudjuk, hol vannak a határaink, azt is, hogy némi erősítés még ráférne a keretre, de ettől függetlenül egy keményen, jól védekező, s ebből gyors támadásokat vezetni képes, fiatalos, lendületes csapatot képzelek el. Mindezt persze úgy, hogy a mag természetesen rutinosabb játékosainkból áll majd - köréjük építenénk be a fiatalokat. Természetesen idő kell ahhoz, hogy ezt megvalósítsuk, ezért fontosnak tartom, hogy vezetőink, valamint szurkolóink részéről is megkapjuk azt a türelmet, ami a nyugodt munkához kell: azért dolgozunk kőkeményen, hogy minél jobb csapatunk lehessen! Csak a munkában hiszünk – és abban, hogy idővel ennek meg is lesz a kézzelfogható eredménye.
 

 

További hírek

Kohász won the derby

Végül a Kohász örülhetett!

2021. már. 03.

Végletekig kiélezett küzdelemben aratott 27-24-es győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a megyei rivális Alba FKC ellen.

Megyei rangadó előtt

Megyei rangadó előtt

2021. már. 02.

Nehéz, de nem megoldhatatlan feladat vár akadémiánk felnőtt együttesére az Alba FKC elleni hazai összecsapáson.

Németh Nóra nagy lehetőség előtt

Németh Nóra nagy lehetőség előtt

2021. már. 02. #DKKA utánpótlás

Fiatal játékosunk bekerüt a Szövetség Tehetséggondozó Programába.

Utánpótlás bajnokságok felfüggesztve

Utánpótlás bajnokságok felfüggesztve

2021. már. 02. #DKKA utánpótlás

Mintegy két hétig biztosan nem rendeznek mérkőzéseket.

Pécsett nyertek

Pécsett nyertek

2021. feb. 27. #DKKA utánpótlás

Mindössze egyetlen hely választotta el a csapatokat a tabellán a mérkőzés előtt, serdülőink szép sikert arattak Pécsett.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat