„ACÉL A SZÍV!”
Érdi visszavágás
Ezúttal az Érd volt a pontosabb: kétgólos, 29-27-es vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese az Érd elleni edzőmeccsen.
A Telkiben aratott sima győzelem után ma délután hazai környezetben mérte össze erejét az Érd gárdájával akadémiánk felnőtt együttese. Mint azt Vágó Attila vezetőedző elmondta, a nyári felkészülés legkeményebb hetének végén szükség volt a játékra is, ezért most leginkább azon volt a hangsúly, hogy a csapat minden tagja megfelelő terhelést kapjon.
Ugyan a meccset a mieink kezdték góllal, az érdiek támadásban és védekezésben is pontosabbak, erőszakosabbak voltak kézilabdázóinknál, így hamar fordítottak, s a 13. percben 2-6-os állást mutatott az eredményjelző. A játékrész derekán a mieink sort cseréltek, de egy ideig ez sem érte el a kívánt hatást, ugyanis újabb tíz perc elteltével már hét góllal, 13-6-ra ment az Érd. A véghajrában elkezdtek potyogni a hazai gólok is, ám hiába duplázta meg találatai számát együttesünk, a szünethez érve még mindig a vendégek álltak jobban (12-16).
A térfélcserét követően sokkal élesebben kezdett a Kohász, mely hétpercnyi játékot követően ki is egyenlített, de a játékrész derekáig rendre csak futott az eredmény után (22-23). Jött az újabb sorcsere, mely után sikerült is fordítani, ám hiába vezetett a 49. percben már kettővel is a DKKA (25-23), a véghajrát jobban bírta a vendégcsapat, mely ismét magához ragadta a vezetést, s végül 29-27-es sikerrel távozott a sportcsarnokból.
DKKA – Érd 27-29 (12-16)
Gólszerzőink: Sustkova 4, Fodor 3, Szalai 3, Farkas 3, Bulath 3, Polics 2, Mrmolja 2, Borgyos 2, Weisheitel 2, Matucza 1, Kazai 1, Kukucska 1.
További hírek
Könnyed győzelem az elődöntő első meccsén
2021. máj. 04.Magabiztos, 40-22-es sikert aratott akadémiánk felnőtt csapata a Liga Kupa elődöntőjének első mérkőzésén a Vasas ellen.
Sikerben bízva várjuk a Liga Kupa elődöntőjét
2021. máj. 04.Már a fináléba jutás lesz a tét akadémiánk felnőtt együttese számára a Vasas elleni Liga Kupa találkozón ma délután.
Csak negyed óráig élt a remény
2021. máj. 01.A mindkét kapu előtt jóval hatékonyabb MTK tizenegy góllal, 34-23-ra győzte le akadémiánk felnőtt együttesét a két gárda szombat esti bajnokiján.
Egyszer már sikerült a bravúr!
2021. ápr. 30.A dobogóra hajtó MTK vendégeként folytatja a K&H női kézilabda liga küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.
Befejezetté nyilvánították az utánpótlás-bajnokságokat
2021. ápr. 30. #DKKA utánpótlásA Magyar Kézilabda Szövetség Szakmai- és Versenybizottsága a 2020-2021. évi valamennyi utánpótlás versenysorozatát befejezetté nyilvánítja, a csapatok számára azonban tornarendezési lehetőséget nyit meg a 2021. május 22.-június 30. közötti időszakra.
2015-16 EHF Kupagyőztes




