„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Végül biztos siker!

2021. aug. 13.
  • Facebook

Hétgólos, 32-25-ös győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Vasas otthonában lejátszott felkészülési találkozón.

A nyári felkészülés negyedik hetét is felkészülési találkozóval zárta le akadémiánk felnőtt együttese, mely a szintén NB I-es Vasas otthonában lépett pályára ma délután öt órától. A mindkét gárda számára hasznos összecsapás végül 32-25-ös dunaújvárosi sikerrel ért véget, s mint azt Vágó Attila vezetőedző a mérkőzés után elárulta, ezúttal már támadásban is sikerült valamelyest előrébb lépniük:

– Nem kezdtünk rosszul sőt, igen hamar öt-hatgólos előnybe kerültünk, ám ezt nem tudtuk megtartani az első játékrész végéig. Többet is cseréltünk, s nem mindenki szállt be jól a padról, emiatt van is egy kis hiányérzetem, így az első félidő után 15-15-ös döntetlennel vonultunk pihenőre. A második felvonásban azért szépen felőröltük ellenfelünket, s végül magabiztosan, 32-25-re nyertünk. Voltak már biztató jelek a támadásban, a héten azzal is elkezdtünk foglalkozni, eddig arról nem sok szó esett az edzéseken, de az is látszódik, hogy még nagyon sok munka áll előttünk. Jó úton haladunk, bizakodó vagyok, dolgozunk tovább.

(A borítókép forrása vasassc.hu)

További hírek

Nem várt, súlyos vereség

Nem várt, súlyos vereség

2021. szep. 25.

Nagyon idegesen, sok hibával játszva szenvedett sima, 33-23-as vereséget akadémiánk felnőtt együttese a Vác elleni hazai bajnokin.

Folytatnák a jó sorozatot!

Folytatnák a jó sorozatot!

2021. szep. 24.

A két pont megszerzésének reményében fogadja akadémiánk felnőtt együttese a Vác gárdáját az NB I-es bajnokság szombat délutáni fordulójában.

Dupla győzelem a Kozármisleny ellen

Dupla győzelem a Kozármisleny ellen

2021. szep. 23. #DKKA utánpótlás

Serdülő és ifjúsági csapatunk is itthon tartotta a pontokat szerdán.

Rajt-cél győzelem Budaörsön

Rajt-cél győzelem Budaörsön

2021. szep. 18.

Magabiztos, 31-19-es sikert aratott akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs otthonában az NB I-es pontvadászat második fordulójában.

Végre nyugodtan játszhatnak

Végre nyugodtan játszhatnak

2021. szep. 17.

Az első fordulóban bravúros sikert elérő Budaörs otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat