„ACÉL A SZÍV!”
Tornagyőzelem Békéscsabán
Hatgólos, 29-23-as sikert aratott akadémiánk felnőtt együttese a békéscsabai I. Szabó Károly Emléktorna döntőjében az Alba FKC ellen.
A Kisvárda elleni kétgólos tegnapi győzelem után ma már az I. Szabó Károly Emléktorna első helyéért lépett pályára akadémiánk felnőtt együttese Békéscsabán. Csapatunk ellenfele a házigazdákat 21-20-ra legyőző megyei rivális Alba Fehérvár KC volt, s a cél természetesen nem is lehetett más, mint a tornagyőzelem megszerzése. A ma déli tizenkét órától megrendezett összecsapás első felvonását a székesfehérváriak kezdték sokkal jobban, ám hiába vezettek 5-2-re is, idővel rendezte sorait együttesünk, mely előbb felzárkózott ellenfelére, majd a játékrész utolsó perceiben fordítva 11-10-es fórral vonulhatott a pihenőre.
A térfélcsere után támadásban sikerült még előrébb lépnie kézilabdázóinknak, így szűk tíz perc elteltével már négy gól volt az előny sőt, a második félidő derekán már hat góllal, 22-16-ra vezettek a lényegesen pontosabban, jobban játszó akadémisták. Az Alba gárdája igyekezett nagy hajrát nyitni, de a megyei rivális továbbra sem nagyon tudott mit kezdeni a mieink védekezésével, így együttesünk magabiztosan őrizte előnyét, s végül sima, 29-23-as győzelmet aratva szerezte meg az I. Szabó Károly Emléktorna első helyét.
A szép csapatsiker mellett az egyéni elismerésekből is kijutott játékosainknak, akik közül Wéninger Alexa a torna legjobb kapusának díját vehette át az eredményhirdetésen, míg Szalai Babett a torna legjobb játékosának járó díjat hozhatja haza Békéscsabáról. Gratulálunk!
Alba FKC – DKKA 23-29 (10-11)
DKKA: Bartulovic, Wéninger (kapusok) – Polics 3, Fodor, Szalai 3, Sustkova 3, Farkas 3, Bulath 3, Matucza 6, Kiss Cs., Kazai, Krupják-Molnár 1, Mrmolja 1, Borgyos 5, Weisheitel, Kukucska 1. Vezetőedző: Vágó Attila.
További hírek
A Mosonmagyaróvárhoz látogatunk
2019. jan. 22.A Mosonmagyaróvár vendégeként folytatja a bajnoki küzdelmeket szerdán este fél héttől akadémiánk felnőtt együttese.
Utánpótlás felszerelések kiosztása
2019. jan. 18. #DKKA utánpótlásAkadémiánk az alábbi, a jövő hét során megrendezésre kerülő eseményre szeretné felhívni a figyelmet
A tehetséges fiatal játékosokat beépítik a felnőttcsapatba
2019. jan. 17.Amikor az elmúlt év nyarán interjút készítettem Nyakacska Zsolttal, kettős célt fogalmazott meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) újonnan hivatalba lépett ügyvezetője. Megreformálni a női kézilabda-akadémia működését és ehhez biztosítani az anyagi és szakmai alapot.
Jó úton járnak, kezd beérni az eddig befektetett munka
2019. jan. 17.A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) támogatói között van a Hevestherm, amellyel a legutóbbi, Debrecen elleni női kézilabda-mérkőzésen találkozhattunk. Pölyhe István stratégiai igazgató, akinek édesapja kézilabdázott is, elmondta, hogy örömmel csatlakoztak a helyi utánpótlás-nevelő bázisra építő felnőttcsapat támogatói köréhez.
Braun Csenge a szezon végéig Budaörsön is szerepel
2019. jan. 17. #DKKA utánpótlásAkadémiánk tehetséges fiatal balszélsője, Braun Laura Csenge a szezon végéig Budaörsön szerepel kölcsönben.
2015-16 EHF Kupagyőztes




