„ACÉL A SZÍV!”
A Kohász Kupára várva
Kemény, de jó hangulatú edzésekkel készül együttesünk a bajnokságra, valamint a közelgő Kohász Kupára, melyen három remek felkészülési mérkőzést játszhatnak Ferlingék. A hétvégi megméretésen persze fontos lesz az eredmény is, de az elsődleges cél továbbra is a csapatépítés.
Az elmúlt heti békéscsabai tornát követően itthon készült a közelgő feladatokra csapatunk, melynek tagjai már nagyon várják a szombaton kezdődő Kohász Kupát, ahol a Veszprém, a Békéscsaba, valamint román Zilah gárdája lesz a mieink ellenfele.
A Kohász kézilabdázói szombaton délelőtt tíz órától a Veszprém, este hattól a Békéscsaba ellen lépnek majd pályára, míg vasárnap délelőtt fél tizenkettőtől a Zilah csapata ellen húznak szerelést, természetesen a minél szebb eredmények elérésének reményében. Ebben bízik Mátéfi Eszter vezetőedző is, aki azonban érdeklődésünkre elárulta, hogy az egyébként remélt jó eredmények elérése mellett azért még mindig a csapat építése a legfontosabb cél, s ennek rendelték alá az elmúlt egy hetet is.
- A békéscsabai Puebla Kupa felszínre hozott pár olyan hibát, amit igyekeztünk kijavítani a heti gyakorlások alatt, így szombaton és vasárnap újabb visszajelzést kaphatunk majd arról, hogy ez mennyire sikerült. Békéscsabán a védekezésben követtünk el több hibát, ezért most ezen dolgoztunk sokat, de új játékosaink miatt a támadójáték gyakorlása is terítékre került. Az előttünk álló Kohász Kupa újabb remek alkalom lesz az összecsiszolódásra és a különböző játékelemek tökéletesítésére, ám emellett arra is oda kell figyelnünk, hogy a csapat minden egyes tagja megfelelő meccsterhelést kapjon a megméretésen. Az eddig nyújtott teljesítményünk biztató, lényegesen előrébb járunk, mint egy éve ilyenkor, s továbbra is azon dolgozunk, hogy a bajnoki rajtnak a lehető legjobb formában vágjunk neki. A mutatott játékunk eddig biztató, s mivel hazai pályán leszünk a hétvégén, ezért szeretnénk jobban is teljesíteni, mint tavaly, de a lényeg az, hogy minden egyes eltelt nappal egyre jobb formába kerüljünk. Szerencsére sérülések sem zavarták eddig a felkészülésünket, ezért a lehető legjobb felállásban várjuk a Kohász Kupát, melyre természetesen nagyon várjuk lelkes szurkolóinkat is.
A Kohász Kupa menetrendje:
2013. augusztus 17.
10.00 Dunaújvárosi Kohász KA – Veszprém Barabás KC
11.45 HC Zalau – Békéscsabai ENK SE
16.30 Veszprém Barabás KC – HC Zalau
18.00 Békéscsabai ENK SE – Dunaújvárosi Kohász KA
2013. augusztus 18.
10.00 Veszprém Barabás KC – Békéscsabai ENK SE
11.30 Dunaújvárosi Kohász KA – HC Zalau
További hírek
Irány Debrecen!
2023. szep. 19.Debrecenben, az idei szezonban még hibátlan Loki otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata, szerdán délután.
Végül biztos siker a fővárosban
2023. szep. 16.Második félidei jó játékának köszönhetően aratott magabiztos, hatgólos győzelmet a Vasas otthonában akadémiánk felnőtt csapata.
Az újonchoz látogatunk
2023. szep. 15.A bajnokságot egy győzelemmel és egy vereséggel kezdő Vasas otthonában folytatja az NB I küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese, szombaton este hat órától.
Remek siker a megyei rivális ellen
2023. szep. 10.Egy ideig úgy tűnt, sima lesz, végül mégis nagyon meg kellett küzdenie kézilabdázóinknak a két pontért az Alba Fehérvár KC elleni hazai bajnokin.
Megyei rangadó előtt a Kohász
2023. szep. 09.Tanulna a Ferencváros ellen elkövetett hibákból, s az Alba FKC ellen már megszerezné első győzelmét a bajnokságban a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.