„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Biztos siker a Békéscsaba ellen

2021. aug. 26.
  • Facebook

Tízgólos, 40-30-as győzelmet aratott a Békéscsaba elleni felkészülési mérkőzésen akadémiánk felnőtt csapata.

Kisvárdán folytatta edzőmérkőzései sorozatát felnőtt csapatunk, mely az idén NBI/B-s Békéscsaba ellen lépett pályára. Vágó Attila tanítványai jól kezdték az összecsapást, már bő tíz perc elteltével négy-öt góllal vezettek, s mivel a félidő derekától is pontosabban, jobban játszottak ellenfelüknél, a szünetre már nyolcgólos, 23-15-ös előnynek örülhettek. A térfélcserét követően is megmaradt a mieink fölénye, s ugyan a védekezés azért hagyott némi kivetnivalót maga után, a mieink végül sima, 40-30-as győzelmet arattak a mindkét gárda számára hasznos összecsapáson, mely után az elégedettségre és egy kicsit a bosszankodásra is volt oka Vágó Attilának:
- Nagyon jó sebességben játszottunk végig, erős iramot diktáltunk, a negyven lőtt gól magáért beszél. Voltak nagyon jó egyéni teljesítmények, viszont egy kicsit hiányérzetem van azért a kapott gólok száma miatt, ebben egy kicsit javulnunk kell. Ez a Békéscsaba a véleményem szerint erősebb, mint a tavalyi NB I-es csapat, ez már a korábbi edzőmeccseken is látszott, a Kisvárdától kétszer is csak egy góllal kaptak ki, csakúgy, mint a fehérváriaktól, ennek fényében ez a tízgólos siker kecsegtető. Most kicsit fújunk, majd holnap délelőtt tíz órától a Kisvárda ellen lépünk pályára.

 

Felkészülési torna - Kisvárda

Békéscsabai ENKSE - Dunaújvárosi Kohász KA 30-40 (15-23)

Békéscsaba: Andróczky, Giricz 5, Iván 2, Gyimesi 3, Bucsi 1, Csizmadia,Mayer1, Kobela 7, Kukely A. 2, Kukely K., Török, Szabó, Zsemberi, Karacs 3, Borbély 4, Bencsik 1. Edző: Papp Bálint.

DKKA: Polics, Fodor 4, Szalai 5, Šustkova 1, Farkas 9, Bulath 4, Matucza 1, Kiss 2, Kazai 1, Hlogyik, Mrmolja 4, Borgyos 2, Weisheitel 5, Kukucska 3, Bartulović, Wéninger. Edző: Vágó Attila.

További hírek

We're out of the cup!

Búcsú a Magyar Kupától!

2021. feb. 16.

Nagyot küzdött, egészen a véghajráig volt esélye a továbbjutásra is, ám végül 29-25-ös vereséget szenvedett együttesünk a Kisvárda elleni kupamérkőzésen.

Kupafeladatok előtt!

Kupafeladatok előtt!

2021. feb. 16.

A hétvégi bajnoki után ezúttal a Magyar Kupában látogat Kisvárdára akadémiánk felnőtt csapata.

Idegenben kellett helyt állni

Idegenben kellett helyt állni

2021. feb. 14. #DKKA utánpótlás

Utánpótlás csapataink közül egyedül az U14-esek küzdhettek hazai pályán a héten.

Another defeat

Kár érte!

2021. feb. 13.

Nem tudott egyenletesen jó teljesítményt nyújtani, így pont nélkül zárta kisvárdai túráját akadémiánk felnőtt együttese.

Pontokért utazunk Kisvárdára!

Pontokért utazunk Kisvárdára!

2021. feb. 12.

Nehéz, de nem megoldhatatlan feladat vár akadémiánk felnőtt együttesére a Kisvárda elleni bajnoki találkozón.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
Kisvárda Master Good SE
Kisvárda
nov. 15.
18:00

DKKA
Halasy Gyula Városi Sportcsarnok Kisvárda
2025-11-15T18:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat