„ACÉL A SZÍV!”
Lényeg a győzelem!
Hullámzó, ideges játékkal, de fontos sikerrel kezdte meg a 2021/2022-es bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata, mely a Szombathely gárdáját múlta felül a sportcsarnokban ma este.
Az új szezon első bajnoki mérkőzésére készült akadémiánk felnőtt csapata, mely a tavalyi évhez hasonlóan a Szombathely elleni hazai találkozóval vágott neki a pontvadászatnak. Méghozzá meglehetősen idegesen, hiszen hiába szerezte a meccs első gólját Bulath Anita, erre sorozatban lőtt három találattal válaszoltak a vendégek. A folytatásban is nagyon pontatlanul játszottak kézilabdázóink, a nagy akarásnak inkább nyögés lett a vége, így egyáltalán nem volt meglepő, hogy Vágó Attilának már a 9. percben időt kellett kérnie (2-5). A rövid pauza után valamelyest összeszedte védekezését a Kohász, a csereként beállt Wéninger is fogott pár labdát, s Farkas, valamint Borgyos hasznos játékának is köszönhetően sikerült előbb egalizálni sőt, a 19. percben már újra a Vágó-csapatnál volt az előny (7-6). A Kohász jó védekezése megfogta a vendégeket, így a mieink biztosan növelték tovább előnyüket, ám hiába vezettek már négy góllal is, elég volt egy háromperces rövidzárlat, amit könyörtelenül kihasználtak a szombathelyiek, így a félidei szünetre 12-12-es állással vonultak a felek.
A második etap elején ismét beragadtak egy kicsit a mieink, de ezen valamivel hamarabb túljutottak, mint az első félidőben, s úgy tűnt, hogy egy 4-0-s sorozattal végre le tudják szakítani ellenfelüket (17-14). Elég volt azonban egy kiállítás, s pillanatok alatt visszajött egyre a vendégcsapat, mely a félidő derekához érve is tartotta egygólos hátrányát (20-19). Ebben az időszakban sajnos sorozatban hibázta el ziccereit a Kohász, így hiába volt meg a lehetősége arra, hogy ismét elhúzzon vetélytársától, ezekkel nem tudott élni, így bő tíz perccel a meccs vége előtt kiegyenlített a Szombathely (21-21). A véghajrához közeledve előbb Szalai, majd Bulath lőtt rendkívül fontos gólt, s bár utóbbi találatára még volt válasza a szombathelyieknek, Szalai és Borgyos újabb villanására már nem, így ha nehezen is, de 26-23-as sikert aratott akadémiánk felnőtt együttese, mely fontos két ponttal gazdagodva várhatja a Budaörs elleni folytatást.
Vágó Attila: – Tipikus első mérkőzés volt, olyan volt, mintha mindent elfelejtettünk volna azt, amit nyolc hétig csináltunk, mindenki nagyon izgult, nagyon sokat kapkodtunk, nem tudtuk a saját játékunkat játszani. Védekezésben türelmetlenek voltunk, kiugráltunk, elkerülhető gólokat kaptunk, amelyekből nem tudtunk úgy futni, ami az erőssége lett volna a csapatnak. A Szombathely nagyon jól lassította a játékot, mi pedig nem tudtuk azt nyújtani, amit a felkészülés alatt. Három-négy alkalommal is elléphettünk volna, ehelyett elhibáztuk, kapkodtunk, így megadtuk az esélyt arra, hogy meccsben maradjanak a vendégek, akik kiválóan küzdöttek. Szerencsére a harcosságra nálunk sem lehetett panasz, rossz játékkal, de nyertünk, s most ez volt a legfontosabb.
DKKA – SZKKA 26-23 (12-12)
DKKA: Bartulovic – Kazai 1, Bulath 6, Szalai 6, Weisheitel, Mrmolja, Kukucska 4. Csere: Wéninger, Hlogyik (kapusok), Polics, Fodor 1, Sustkova 1, Farkas 2, Borgyos 5, Matucza, Kiss. Vezetőedző: Vágó Attila.
További hírek
Fontos siker Békéscsabán
2023. okt. 20.Nagy csatában, az utolsó negyed órában mutatott jobb és pontosabb játékának is köszönhetően aratott háromgólos győzelmet együttesünk Békéscsabán.
Ismét idegenben az akadémisták
2023. okt. 19.Nagy csatára számíthatunk a bajnokság következő fordulójában, melyen a Békéscsaba vendégeként lép pályára akadémiánk felnőtt csapata.
Vereség a hibák ára
2023. okt. 07.Az első félidőben a támadásokkal, a másodikban a védekezéssel gyűlt meg a baja kézilabdázóinknak a NEKA otthonában, így pedig nem volt esély a pontszerzésre.
Fontos meccs vár a Kohászra
2023. okt. 06.Balatonbogláron, a NEKA elleni mérkőzésen lép pályára akadémiánk felnőtt együttese, szombaton délután négy órától.
A Debrecen örülhetett
2023. szep. 20.Szűk negyed óráig tudta megnehezíteni a házigazda Debrecen helyzetét akadémiánk felnőtt csapata a két együttes ma délutáni bajnokiján.