„ACÉL A SZÍV!”
Adni jó, avagy mezátadó a szezonnyitón
A tegnapi szezonnyitó mérkőzés előtt szakmai igazgatónk, egyben kiváló játékosunk, Bulath Anita hivatalosan átnyújtotta 2008-as EB-n viselt válogatott mezét Horváth Péternek, az Adni Jó Kupa Baráti Kör alapító tagjának.
De hogy mit is érdemes tudni erről a kezdeményezésről? A történet jó pár éve kezdődött és bizony dunaújvárosi kötődése is van. Egykori DAB jégkorongozó, Holló István közelgő születésnapja kapcsán azt kérte barátaitól, hogy az ajándékra szánt összeg helyett inkább menhelyen élő állatoknak segítsenek azzal, hogy élelmet visznek nekik. A jótékonykodás azonban nem állt meg itt, és többek között Horváth Péter és Belegrai Tibor kitartó szervező munkájának köszönhetően ötletük néhány év alatt odáig jutott, hogy tavaly karácsonykor a baráti körnek köszönhetően immáron háromszáz család vagy idős, nehéz sorsú ember jutott tartósélelmiszer-csomaghoz, további háromszáz gyermek pedig vadonatúj játékoknak örülhetett az ünnepekkor. Emellett több alkalommal segítettek kisállatokon, a rászoruló családok mellett, három beteg gyermek gyógyítására közel 5 millió forintot sikerült nemrégiben átadniuk. Pénzadománnyal mentősöket, mozgássérülteket is támogattak

Bulath Anita és Vertig Csaba a pályán adták át a válogatott mezt az Adni Jó Kupa Baráti Kör képviselőinek a mérkőzés kezdete előtt.
A kör tagjai természetesen sok szálon kötődnek a sporthoz, de legszorosabban a kispályás labdarúgással fűzték össze a tevékenységüket, hiszen a nyár folyamán immáron tízedik alkalommal rendezték meg az Adni Jó Kupa jótékonysági labdarúgótornát. Nevük, illetve leendő alapítványuk neve egybeforrt a jótékonysági kupával. Horváth Péterék egy baráti kezdeményezést gondoltak tovább, amely odaadásuknak hála hamar kinőtte magát, és egy igazán nagyszabású, példamutató országos szintű összefogássá lett. Olyan sportolók is csatlakoztak aukciójukhoz felajánlásokkal, mint Magosi Bálint, Pozsgai Tamás vagy a szintén dunaújvárosi kötődésű Nagy Gergő, akik mind a jégkorongot képviseltetik, de a futballisták között is akadtak méltán híres támogatók, hiszen Gulácsi Pétert, Szoboszlai Dominikot vagy épp Nikolics Nemanját senkinek sem kell idehaza bemutatni. A baráti kör tevékenységéért tavaly Csengőszó-díjban részesült, mely elismerését az a szervezet, személy, esetleg baráti társaság kapja, aki az adott évben a legtöbbet tette az alapítvány tagcsaládjaiért.
Ehhez a nagyszerű kezdeményezéshez járult hozzá tegnap egy kedves gesztussal Akadémiánk is. Horváth Péter és Belegrai Tibor örömmel fogadták el Vertig Csabának, csapatunk ügyvezetőjének a meghívását a DKKA tegnapi bajnoki találkozójára.
További hírek
Bravúr a javából!
2021. már. 10.Kiváló kapustelejsítménnyel, végig rendkívül elszántan és jól játszva aratott 27-19-es győzelmet a Siófok elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt együttese!
A Siófok következik
2021. már. 09.Bravúrra készül akadémiánk felnőtt együttese a Siófok elleni bajnoki találkozón.
Elmarad a kupameccs!
2021. már. 06.A Mosonmagyaróvár csapatának több játékosa is pozitív koronavírus tesztet produkált, így elmarad akadémiánk felnőtt együttesének ma délután öt órára kiírt Liga Kupa találkozója.
Előnyt szerezni!
2021. már. 05.Hazai környezetben kezdi meg a Liga Kupa negyeddöntőjének párharcát akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár ellen szombaton.
Végül a Kohász örülhetett!
2021. már. 03.Végletekig kiélezett küzdelemben aratott 27-24-es győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a megyei rivális Alba FKC ellen.
2015-16 EHF Kupagyőztes




