„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Adni jó, avagy mezátadó a szezonnyitón

2021. szep. 13.
  • Facebook

A tegnapi szezonnyitó mérkőzés előtt szakmai igazgatónk, egyben kiváló játékosunk, Bulath Anita hivatalosan átnyújtotta 2008-as EB-n viselt válogatott mezét Horváth Péternek, az Adni Jó Kupa Baráti Kör alapító tagjának.

De hogy mit is érdemes tudni erről a kezdeményezésről? A történet jó pár éve kezdődött és bizony dunaújvárosi kötődése is van.  Egykori DAB jégkorongozó, Holló István közelgő születésnapja kapcsán azt kérte barátaitól, hogy az ajándékra szánt összeg helyett inkább menhelyen élő állatoknak segítsenek azzal, hogy élelmet visznek nekik. A jótékonykodás azonban nem állt meg itt, és többek között Horváth Péter és Belegrai Tibor kitartó szervező munkájának köszönhetően ötletük néhány év alatt odáig jutott, hogy tavaly karácsonykor a baráti körnek köszönhetően immáron háromszáz család vagy idős, nehéz sorsú ember jutott tartósélelmiszer-csomaghoz, további háromszáz gyermek pedig vadonatúj játékoknak örülhetett az ünnepekkor. Emellett több alkalommal segítettek kisállatokon, a rászoruló családok mellett, három beteg gyermek gyógyítására közel 5 millió forintot sikerült nemrégiben átadniuk. Pénzadománnyal mentősöket, mozgássérülteket is támogattak

 

Bulath Anita és Vertig Csaba a pályán adták át a válogatott mezt az Adni Jó Kupa Baráti Kör képviselőinek a mérkőzés kezdete előtt.

 

A kör tagjai természetesen sok szálon kötődnek a sporthoz, de legszorosabban a kispályás labdarúgással fűzték össze a tevékenységüket, hiszen a nyár folyamán immáron tízedik alkalommal rendezték meg az Adni Jó Kupa jótékonysági labdarúgótornát. Nevük, illetve leendő alapítványuk neve egybeforrt a jótékonysági kupával. Horváth Péterék egy baráti kezdeményezést gondoltak tovább, amely odaadásuknak hála hamar kinőtte magát, és egy igazán nagyszabású, példamutató országos szintű összefogássá lett. Olyan sportolók is csatlakoztak aukciójukhoz felajánlásokkal, mint Magosi Bálint, Pozsgai Tamás vagy a szintén dunaújvárosi kötődésű Nagy Gergő, akik mind a jégkorongot képviseltetik, de a futballisták között is akadtak méltán híres támogatók, hiszen Gulácsi Pétert, Szoboszlai Dominikot vagy épp Nikolics Nemanját senkinek sem kell idehaza bemutatni. A baráti kör tevékenységéért tavaly Csengőszó-díjban részesült, mely elismerését az a szervezet, személy, esetleg baráti társaság kapja, aki az adott évben a legtöbbet tette az alapítvány tagcsaládjaiért.

Ehhez a nagyszerű kezdeményezéshez járult hozzá tegnap egy kedves gesztussal Akadémiánk is. Horváth Péter és Belegrai Tibor örömmel fogadták el Vertig Csabának, csapatunk ügyvezetőjének a meghívását a DKKA tegnapi bajnoki találkozójára.

 

További hírek

DKKA Toborzó 2021

DKKA Toborzó 2021

2020. dec. 13. #DKKA utánpótlás

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felvételt hirdet a 2006, 2007 és 2008-ban született kézilabdás lányok számára.

Ne csak iskolát, hanem egy sikeres közösséget is válassz magadnak!

Új játékszabályokat tesztelünk!

Új játékszabályokat tesztelünk!

2020. dec. 08.

A passzív játék, a kapus fejbedobása és a kezdődobás elvégzése terén szabálymódosítások készülnek a kézilabdában. A jövő júliustól bevezetendő új regulákat a Nemzetközi Kézilabda Szövetség felkérésére a magyar csapatok tesztelhetik mérkőzéseiken. Köztük a DKKA is!

Anastasija Babovic: Ez volt az álmom, minden pillanatát élvezem!

Anastasija Babovic: Ez volt az álmom, minden pillanatát élvezem!

2020. dec. 05.

Fantasztikusan rajtolt tegnap Montenegro a női kézilabda EB-n. A franciák ellen végig vezetett Kim Rasmussen csapata, csak az utolsó tíz percben sikerült fordítania az ellenfélnek, így végül egy gólos hátránnyal zártak (24-23). A DKKA fiatal kapusa, Anastasija Babovic nem kapott ugyan játéklehetőséget, de így is nagyon boldog.

“Úgy érzem, az utolsó napra megérkeztem” - Szabó Aida a serdülő válogatott összetartás táborról

“Úgy érzem, az utolsó napra megérkeztem” - Szabó Aida a serdülő válogatott összetartás táborról

2020. nov. 29. #DKKA utánpótlás

A DKKA serdülő csapatának rendkívüli tehetségű irányító, balátlövője meghívást kapott a serdülő válogatott keretösszetartás táborába. Szabó Aida négy napot töltött a héten Gyálon, ahol lehetőséget kapott rá, hogy bizonyítsa, a korosztálya legkiválóbb hazai játékosai között tarthatják számon.

A DKKA NBI-es játékosai újra edzenek

A DKKA NBI-es játékosai újra edzenek

2020. nov. 19.

Fokozatos terheléssel, a karantén leteltével újra megkezdték az edzéseket a DKKA NBI-es csapatának játékosai. Természetesen csak azok, akik nem fertőzés miatt, pusztán szoros kontaktként, elővigyázatosságból voltak zár alatt.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
Kisvárda Master Good SE
Kisvárda
nov. 15.
18:00

DKKA
Halasy Gyula Városi Sportcsarnok Kisvárda
2025-11-15T18:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat