„ACÉL A SZÍV!”
Rajt-cél győzelem Budaörsön
Magabiztos, 31-19-es sikert aratott akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs otthonában az NB I-es pontvadászat második fordulójában.
Idegenben, az újonc Budaörs otthonában folytatta a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese, mely a Szombathely elleni sikert követően újra a győzelem reményében lépett pályára. A mieinkre váró feladat azonban nem ígérkezett egyszerűnek, mert a házigazdák az első fordulóban nagy meglepetésre legyőzték az MTK-t, ezért egy rendkívül motivált ellenfélre számíthattak kézilabdázóink.
A kezdés ezzel együtt biztatóan alakult, mert az első perces gyors gólváltást követően Mrmolja és Bulath révén sikerült két góllal meglépni, s mivel a folytatásban is jobban, pontosabban játszott együttesünk, még növelni is tudta előnyét, így a házigazdáknak már a 11. percben időt kellett kérniük (3-7). A rövid pauza, illetve Suskova kiállítása sajnos megtörte az akadémisták lendületét, sorozatban három gólt is szerzett a hazai csapat, így Vágó Attilának is magához kellett hívnia játékosait a 15. percben (6-7). Az időkérés alatt sikerült is rendezni a sorokat, Kazai, Bulath, Weisheitel és Fodor is eredményes volt, s mivel a védekezés is jól működött, Buday Dánielnek másodszor is időt kellett kérnie a 22. percben (7-12). Ez sem segített azonban a budaörsieken, mert a Kohász sorozatban szerezte újabb góljait, s a 25. percben már 16-9-re vezetett. Ugyan a hajrában a hazaiak valamelyest kozmetikáztak az eredményen, így is biztosnak tűnő 11-17-es állásról várhatták kézilabdázóink a második felvonást.
A térfélcserét követően ismét erősebben kezdett a Kohász, mely Bartulovic védéseivel, illetve Mrmolja és Szalai góljaival növelte fórját, ám a hazaiak nem akarták feladni a harcot, s a 37. percig tartották hat-hétgólos hátrányukat (14-20). A Vágó-csapat azonban ennél tovább nem engedte ellenfelét sőt, még emelni is tudott a csapásszámon, s miközben Bartulovic sorozatban mutatta be a védéseket, a túloldalon egymás után négyszer is betaláltak a mieink, így a 42. percre gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés (14-24). A találkozóból hátralévő szűk húsz perc meglehetősen hullámzó játékot hozott, de a hajrát is jobban bírta együttesünk, mely végül magabiztos, 31-19-es győzelemmel hozta haza a két bajnoki pontot Budaörsről.
Moyra-Budaörs Handball – DKKA 19-31 (11-17)
DKKA: Bartulovic 1 – Kukucska 2, Mrmolja 3, Szalai 4, Weisheitel 4, Bulath 4, Kazai 2. Csere: Wéninger, Hlogyik (kapusok), Sustkova 4, Farkas 2, Fodor 2, Borgyos 3, Polics, Matucza, Kiss. Vezetőedző: Vágó Attila.
További hírek
Kupasikerrel zárnánk a szezont!
2021. jún. 06.A Liga Kupa döntőjének viszavágóján is jó játékkal, s természetesen győzelemmel örvendeztetné meg szurkolóit akadémiánk felnőtt együttese.
Végül biztos siker - közel a végső győzelem
2021. jún. 01.Remekül küzdött a Kozármisleny a Liga Kupa döntőjének első felvonásán, ám a második félidőben jobb és pontosabb akadémisták magabiztos, 35-25-ös győzelmet aratva léptek nagyot a sorozat megnyerése felé.
Idegenben kezdjük a finálét
2021. jún. 01.Már a Liga Kupa döntőjének első meccsén előnyt szerezne akadémiánk felnőtt együttese a Kozármisleny otthonában.
Megérdemelt bajnoki cím az NB II-ben
2021. jún. 01. #DKKA utánpótlásA nagy rivális PEAC elleni nyolcgólos győzelemmel biztosította be bajnoki címét az NB II dél-nyugat csoportjában akadémiánk U22-es csapata.
Diadalmas szezonzáró
2021. máj. 30.Nyolcadik helyen végzett akadémiánk felnőtt csapata a bajnokságban, miután 36-33-ra legyőzte az Érd gárdáját a sportcsarnokban ma este.