„ACÉL A SZÍV!”
A véghajrá nem sikerült idegenben
Közel ötven percig nyílt volt a mérkőzés, a végén azonban a mosonmagyaróváriak győzelemnek örülhettek a győzelemnek.
Idegenben, a tavalyi bronzérmes Mosonmagyaróvár otthonában folytatta a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese ma este hat órától.
Kézilabdázóink a javítás reményében vágtak neki a nehéznek ígérkező összecsapásnak, melynek első percei inkább a vendéglátókról szóltak, ám 3-1-es hazai vezetés után rendezte sorait együttesünk, s Bulath, valamint Fodor találataival fordítani tudott (3-4). Nem sokáig örülhettünk azonban a vezetésnek, mert a támadásban elkövetett hibákat gyors gólokkal büntette a házigazda, s miután a 11. percben már 7-4-es mosonmagyaróvári előnyt mutatott az eredményjelző, vágó Attilának muszáj volt időt kérnie. A rövid pauza után már 8-4-re vezetett az ellenfél, mikor ismét elkezdett magára találni a Kohász, s Borgyos, Szalai és Bulath révén megfelezte hátrányát sőt, a 24. percben minimálisra csökkentette hátrányát (13-12). A félidő hajrájában sajnos újra jöttek a bosszantó hibák, sorozatban három gólt kaptak a mieink, s bár Bulath és Szalai is bravúros gólt lőtt, a félidei szünethez érve a Mosonmagyaróvár örülhetett 17-14-es előnynek.
A második etap elején újra ellépett néggyel a házigazda, majd hiába jött egy jobb periódus a mieinknél, s volt ismét "csak" kettő a hátrány, a védekezés csaknem akart összeállni, így a 37. percben megint a vendéglátók játszhattak nyugodtabban (22-18). Főleg úgy, hogy amikor végre sikerült gólt, gólokat lőnie együttesünknek, szinte azonnal jött a válasz a túloldalon, így a játékrész derekához érve is közelebb állt a sikerhez a Mosonmagyaróvár (27-23). Nagy hajrát kellett nyitnia a mieinknek a pontszerzéshez, s Szalai, valamint Mrmolja révén újra megfelezték hátrányukat, ám akár csak korábban, most sem sikerült befogni a házigazdát. A vendégek ráadásul ezúttal egy 5-0-s sorozattal reagáltak, támadóik könnyű utat találtak a fáradó védelmünkön. Noha Szalai megtörte a majd 10 perces gólcsendünket, a végére lett igazán nagy a különbség a két csapat között, a mosonmagyaróváriaknak a meccs utolsó szakaszában minden sikerült, végül nyolc gólos győzelemmel otthon tartotta a két pontot Gyurka János csapata. A válogatott szünet után a mieinkre a szezont rosszul kezdő Siófok együttese vár október 16-án.
Mosonmagyaróvár – DKKA 37-29 (17-14)
DKKA: Bartulovic – Fodor 2, Bulath 8, Szalai 8, Weisheitel 2, Borgyos 2, Kukucska 2. Csere: Wéninger (kapus), Polics, Sustkova 1, Farkas 1, Kazai 1, Mrmolja 2, Matucza, Kiss. Vezetőedző: Vágó Attila.
További hírek
Fontos siker Békéscsabán
2023. okt. 20.Nagy csatában, az utolsó negyed órában mutatott jobb és pontosabb játékának is köszönhetően aratott háromgólos győzelmet együttesünk Békéscsabán.
Ismét idegenben az akadémisták
2023. okt. 19.Nagy csatára számíthatunk a bajnokság következő fordulójában, melyen a Békéscsaba vendégeként lép pályára akadémiánk felnőtt csapata.
Vereség a hibák ára
2023. okt. 07.Az első félidőben a támadásokkal, a másodikban a védekezéssel gyűlt meg a baja kézilabdázóinknak a NEKA otthonában, így pedig nem volt esély a pontszerzésre.
Fontos meccs vár a Kohászra
2023. okt. 06.Balatonbogláron, a NEKA elleni mérkőzésen lép pályára akadémiánk felnőtt együttese, szombaton délután négy órától.
A Debrecen örülhetett
2023. szep. 20.Szűk negyed óráig tudta megnehezíteni a házigazda Debrecen helyzetét akadémiánk felnőtt csapata a két együttes ma délutáni bajnokiján.