„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Óriásit küzdöttünk!

2021. okt. 20.
  • Facebook

Másfél félidőn át remekelt akadémiánk felnőtt együttese a címvédő ellen, de a hajrát jobban bíró Ferencváros végül nyerni tudott a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

A címvédő Ferencváros elleni hazai összecsapással folytatta a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese ma este fél héttől. A találkozó esélyese egyértelműen a zöld-fehér alakulat volt, ám a hazai szakvezetés abban bízott, hogy a Siófok elleni hibákat kijavítva képes lesz a tisztes helytállásra együttesünk.

A fővárosiak jobban is kezdtek, gyors támadásaikkal sikerült pillanatok alatt meglépniük 3-1-re, de az akadémisták is felvették a kesztyűt, s Bartulovic védéseivel, illetve Krupják-Molnár és Borgyos találataival hamar fordítani tudtak (4-3). A vendégek sajnos gyorsan rendezték védekezésüket, s a könnyen szerzett labdákból többször is leindították a mieinket, így a 15. percben muszáj volt időt kérnie Vágó Attilának (5-8).

A rövid pauza alatt sikerült is rendezni a sorokat, Bartulovic továbbra is hozta a védéseket, míg elől Bulath és Szalai volt eredményes, így a 18. percben már Elek Gábornak kellett magához hívnia játékosait (8-8). A Kohász azonban továbbra is nagyon bátran játszott, Szalai révén átvette a vezetést is sőt, Bartulovic újabb védése és Kazai gólja után már kettő volt az előny (11-9). A Fradi nagy hajrát nyitott persze, sikerült is egalizálnia emberelőnyben, de Bulath góljának köszönhetően 13-12-es fórral vonulhatott a szünetre együttesünk.

Várható volt, hogy a második felvonásra egy sokkal erőszakosabb Fradi érkezik ki a pályára, de a Kohász továbbra is óriásit küzdött, remek védekezés mellett Bulath és Polics is remekül lőtte át a falat, s újra kettő volt az előny, s Elek Gábornak a 40. percben ismét időt kellett kérnie, mert nem találta a fogást a mieinken a címvédő (16-14). Bár úgy tűnt, hogy ez sem segít a Fradin, de elég volt pár eladott labda, melyekből Klujber ért el könnyű gólokat, s a 46. percben egyenlített a fővárosi alakulat (17-17).

Jött is a menetrendszerű időkérés a Kohász részéről, átálltunk a hét a hat elleni játékra, de a kisebb hibák megmaradtak, s ezt Bölk használta ki kétszer is, így a 48. percben átvette a vezetést a Fradi (18-19). Szalai kiállítása alatt már kettő volt a fővárosi előny, majd egy újabb eladott labda után már hárommal álltak jobban a fővárosiak, s Vágó Attila harmadszor is kénytelen volt időt kérni (19-22). Akadémiánk 22-24-ig tartotta még ellenfelét, ám az utolsó percekre sajnos elfogyott az erő, így a Fradi egy 4-0-s sorozattal eldöntötte meccset, s végül 28-23-ra legyőzte az egyébként kiválóan küzdő akadémistákat, akik a találkozó nagyobbik részében parádésan küzdöttek.

DKKA – FTC-Rail Cargo Hungaria 23-28 (13-12)

DKKA: Bartulovic – Kukucska, Borgyos 1, Weisheitel 2, Bulath 9, Polics 1, Krupják-Molnár 2. Csere: Wéninger (kapus), Szalai 4, Sustkova, Farkas, Mrmolja 1, Kazai 3, Matucza. Vezetőedző: Vágó Attila.

További hírek

A döntőbe jutásért játszunk

A döntőbe jutásért játszunk

2021. máj. 17.

Tetemes, tizennyolc gólos előnyből várjuk a Vasas elleni Liga Kupa-elődöntő ma délutáni visszavágóját.

Close defeat

Szoros vereség idegenben

2021. máj. 14.

Hiába vezetett az első félidő után még három góllal, 28-25-ös vereséget szenvedett Mosonmagyaróváron akadémiánk felnőtt együttese.

Tovább fejlődhetnek a felnőttek között

Tovább fejlődhetnek a felnőttek között

2021. máj. 14.

Fodor Neszta, Husti Hanna, illetve Takács Cecília is marad akadémiánk felnőtt együttesénél.

Dunaújvárosban maradnak kapusaink is!

Dunaújvárosban maradnak kapusaink is!

2021. máj. 13.

Hlogyik Petra és Wéninger Alexa is akadémiánk felnőtt együttesének tagjaként vág neki a 2021/2022-es szezonnak.

Újabb bravúrban bízva

Újabb bravúrban bízva

2021. máj. 13.

A Vác hazai legyőzése után idegenben is pontokért lép pályára akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár ellen.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat