„ACÉL A SZÍV!”
Van honnan erőt meríteni!
Érden térhet vissza a győzelem útjára akadémiánk felnőtt együttese az élvonalbeli bajnokság hatodik fordulójában.
Óriásit küzdött, s bő háromnegyed óráig nagyon közel volt a hatalmas bravúrhoz akadémiánk felnőtt együttese a címvédő Ferencváros elleni hazai bajnokin, ám a fővárosi zöld-fehérek a hajrában a maguk javára fordították a meccset, s végül 28-23-ra legyőzték csapatunkat az NB I legutóbbi fordulójában. Az előző hét szerdai összecsapás után volt egy kis ideje feltöltődni kézilabdázóinknak, akik idegenben, az Érd elleni találkozóval folytatják a bajnoki küzdelmeket pénteken este hat órától.
Holnapi vetélytársunk nem kezdte túl jól az idei szezont, első öt meccséből négyet is elveszített, s bár az Alba FKC gárdáját nagy csatában legyőzte 29-28-ra, jelenleg kettő szerzett ponttal a tabella utolsó helyén szerénykedik. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy borítékolható a mieink holnapi sikere, a remélt két pontért biztosan nagyon meg kell majd harcolnia Vágó Attila csapatának, s mint azt vezetőedzőnk elmondta, bízik abban, hogy a Fradi elleni lendülettel tudnak kézilabdázni Érden is.
– Nagy erőt kell adnia a Fradi-meccsnek a soron következő találkozóra, találkozókra, mert ez nem olyan vereség volt, ami vállalható, hanem olyan, amiből erőt lehet és kell is meríteni, hiszen a tavalyi bajnok ellen ötven percig nemcsak pariban voltunk, hanem vezettünk is, ám ahogy elfogytunk erőben, a Fradi végül meg tudta nyerni a találkozót. Csak a pozitívumokkal foglalkoztunk ebből a mérkőzésből, s nagyon remélem, hogy az a lendületet, amit a címvédő ellen mutattunk, át tudjuk menteni az Érd elleni találkozóra is.
További hírek
Győzni kell a továbbjutásért
2022. nov. 23.DKKA KIVÁLASZTÓ NAP - 2022.11.13.
2022. okt. 25. #DKKA utánpótlásGyere el a próbanapunkra és mutasd meg magad Te is!
Szép győzelem a Budaörs ellen
2022. okt. 22.Jó védekezéssel, s egyre javuló támadójátékkal aratott megérdemelt, 26-22-es sikert a Budaörs elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt együttese ma este.
Itthon javíthatunk
2022. okt. 22.A Budaörs elleni hazai összecsapáson kapaszkodna még feljebb a bajnoki tabellán akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután.
Dupla győzelem Érden
2022. okt. 21. #DKKA utánpótlásTegnap az U17 és az U19-es első osztályban szereplő csapataink is vendégként léptek pályára.