„ACÉL A SZÍV!”
Továbbjutás a Magyar Kupában!
Az első félidő után még hátrányban volt, de remekül küzdött, s végül 32-29-re legyőzte a Szombathely alakulatát akadémiánk felnőtt együttese a Magyar Kupa harmadik fordulójában.
Két győztes bajnokival a háta mögött, a továbbjutás reményében vágott neki a Szombathely elleni Magyar Kupa találkozónak akadémiánk felnőtt együttese ma délután öt órától, s mivel a döntetlen már a vendégek örömét jelentette volna, ezért természetesen nyernie kellett a mieinknek a sorozat negyedik fordulójának eléréséhez.
Vágó Attila játékosai ennek szellemében kezdték a hatvan percet, lendületes, gyors támadójátékkal, kemény védekezéssel lepték meg ellenfelüket, így az 5. percben 4-1-re, míg két minutummal később már 6-2-re vezettek. A biztató nyitányt azon nem követte hasonló folytatás, mert ekkor érthetetlenül megtorpantak a kézilabdázóink, először a támadójátékban jöttek sorozatosan a hibák, kihagyott ziccerek, majd a védekezésben is elveszett a figyelem, s ezt könyörtelenül ki is használta az ellenfél, mely szűk tíz perc alatt egy 8-1-es rohammal fordította meg az állást (7-10). A mieink hosszú gólcsendjét Bulath törte meg, majd elkezdtek végre jönni a hazai találatok is, de hiába sikerült egyre többször mattolni Tomasevicset, a védekezés csak nem akart összeállni, így két-háromgólos előnyét a félidő hajrájáig tartotta az ellenfél, így a szünetre 15-18-as eredménnyel vonultak a felek.
Volt tehát miben javulni a folytatásra, s a pihenőt követően végre ismét azt az arcát mutatta a Kohász, amit az első felvonás elején. Bő négy perc kellett ahhoz, hogy Szalai gólja után már egált mutasson az eredményjelző, majd nem sokkal később újra ő volt eredményes, s ez már dunaújvárosi vezetést jelentett (20-19). A vendégek persze nem adták fel, s mivel 22-20-as hazai vezetésnél ismét több hiba csúszott a mieink játékába, gyorsan egalizáltak, de a vezetést szerencsére nem tudták átvenni (22-22). A csapatok 24-24-ig haladtak fej-fej mellett, ám ekkor Bartulovic védései, illetve Farkas, Borgyos, Bulath és Szalai találataival végre sikerült ellépni négy találattal, így az utolsó nyolc percet már valamivel nyugodtabban várhattuk (30-26). A remekül küzdő vendégek ugyan egyszer még megfelezték hátrányukat, ám Bulath tizenkettedik gólja végleg lezárta az összecsapást, melyet végül 32-29-re nyertek meg kézilabdázóink, akik ezzel a sikerrel bejutottak a Magyar Kupa negyedik fordulójába.
DKKA - Hungast Szombathelyi KKA 32-29 (15-18)
DKKA: Bartulovic – Kukucska, Borgyos 4, Weisheitel, Bulath 12, Polics, Farkas 4. Csere: Wéninger, Hlogyik (kapusok), Szalai 9, Sustkova, Fodor, Matucza 1, Krupják-Molnár 1, Kazai 1, Kiss. Vezetőedző: Vágó Attila.
További hírek
Fontos siker Békéscsabán
2023. okt. 20.Nagy csatában, az utolsó negyed órában mutatott jobb és pontosabb játékának is köszönhetően aratott háromgólos győzelmet együttesünk Békéscsabán.
Ismét idegenben az akadémisták
2023. okt. 19.Nagy csatára számíthatunk a bajnokság következő fordulójában, melyen a Békéscsaba vendégeként lép pályára akadémiánk felnőtt csapata.
Vereség a hibák ára
2023. okt. 07.Az első félidőben a támadásokkal, a másodikban a védekezéssel gyűlt meg a baja kézilabdázóinknak a NEKA otthonában, így pedig nem volt esély a pontszerzésre.
Fontos meccs vár a Kohászra
2023. okt. 06.Balatonbogláron, a NEKA elleni mérkőzésen lép pályára akadémiánk felnőtt együttese, szombaton délután négy órától.
A Debrecen örülhetett
2023. szep. 20.Szűk negyed óráig tudta megnehezíteni a házigazda Debrecen helyzetét akadémiánk felnőtt csapata a két együttes ma délutáni bajnokiján.