„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

A szív és az akarat diadala; immáron négyből négy!!

2021. nov. 13.
  • Facebook

Négygólos hátrányból fordítva aratott 28-26-os győzelmet az Alba FKC elleni megyei rangadón akadémiánk felnőtt együttese a sportcsarnokban ma este.

Két bajnoki és egy kupagyőzelemmel a háta mögött fogadta a megyei rivális Alba FKC gárdáját akadémiánk felnőtt együttese az NB I kilencedik fordulójában. Vágó Attila több nehézséggel is küzdött a találkozó előtt, hiszen az immáron hosszú ideje hiányzó Nick Viktória és Horváth Gréta mellett, Jana Šustková combsérülés miatt vált ki a csapatból, Bulath Anita csak a hetesekre tudott beállni, míg a betegséggel küzdő Dominika Mrmolja hiába került újra a csapatba, vele sem tudott kezdőként számolni a szakvezetés.

Bár együttesünk kétszer is vezetést tudott szerezni a meccs elején, Kukucska kiállítása alatt fordítottak a fehérváriak, s két góllal megléptek kézilabdázóinktól (2-4). Erre ugyan egy 3-0-s sorozattal válaszoltak akadémistáink, ám az ötödik dunaújvárosi találat után megtört a mieink lendülete, a támadásban elkövetett pontatlanságokat gyors gólokkal büntette a fehérvári alakulat, így Vágó Attilának muszáj volt időt kérnie a 16. percben (6-9). A folytatásban elkezdtek jönni a hazai gólok is, Borgyos és Farkas is többször betalált, ám a túloldalon is rendre volt valaki, aki mattolta a hazai védelmet, így az Alba tartani tudta két-háromgólos előnyét (10-13). Persze bíztunk abban, hogy a félidő hajrájára sikerül csökkenteni a hátrányt, sajnos a vendégek emberhátrányban is növelni tudták fórjukat, így komoly változásra lett volna szükség ahhoz, hogy fordítani tudjunk a második felvonásban (13-17).

Elsősorban a védekezés volt az, amiben előrébb kellett lépnie a mieinknek a folytatásra, ám sajnos a térfélcsere után sem sikerült feljavulni sőt, újabb kimaradt büntető miatt bosszankodhattunk (15-19). Szalai és Polics szép góljaival így is sikerült megfelezni a hátrányt a 41. percre, jött is egyből a fehérváriak időkérése, s ez meg is törte a mieink lendületét, de szerencsére csak ideiglenesen, mert látványosan összeállt a mieink védekezése, Bartulović hozta a védéseket, míg elől Polics, Borgyos, Szalai, is fontos gólokat szerezett sőt, mikor Kazai is betalált, már a Kohász állt közelebb a sikerhez (23-22). A vendégek képtelenek voltak túljárni kapusunk eszén, míg a túloldalon Szalai és Farkas volt ellenállhatatlan, így az 53. percben már 26-22-re vezetett a Kohász. A fehérváriak tíz perc után törték meg hosszú gólcsendjüket, majd egy hazai időkérés után feljöttek kettőre is, de Kukucska második gólja után már nem volt esélyük arra, hogy egyenlítsenek, így kézilabdázóink végül 28-26-os győzelemmel szerezték meg a nagyon fontos két bajnoki pontot, amivel feljöttek a tabella ötödik helyére.

DKKA – Alba FKC 28-26 (13-17)

DKKA: Bartulović – Kukucska 2, Borgyos 6, Weisheitel 2, Polics 2, Matucza, Kazai 3. Csere: Wéninger, Hlogyik (kapusok), Szalai 5, Mrmolja, Bulath 3, Farkas 5, Fodor, Kiss. Vezetőedző: Vágó Attila.

További hírek

Hazai döntetlen az Érd ellen

Hazai döntetlen az Érd ellen

2019. dec. 12.

Fordulatos csatában játszott 23-23-as döntetlent akadémiánk felnőtt együttese az Érd elleni hazai edzőmeccsen.

Egy kis hazai!

Egy kis hazai!

2019. dec. 12.

Felnőtt csapatunk ma felkészülési mérkőzést játszik a sportcsarnokban.

Szurkolói busz a Szent István SE elleni mérkőzésre

Szurkolói busz a Szent István SE elleni mérkőzésre

2019. dec. 10.

Részletes információ a két ünnep közötti szekszárdi kiruccanásról.

Végül biztos siker

Végül biztos siker

2019. dec. 10.

Az első félidő tízperces megtorpanása ellenére biztosan nyert a junior válogatott elleni mérkőzésen akadémiánk felnőtt együttese.

Vereség hazai pályán

Vereség hazai pályán

2019. dec. 09. #DKKA utánpótlás

Nem bírtak akadémistáink a szombathelyi fiatalokkal az NB I/B-s felnőtt bajnokságban.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
feb. 06.
17:00
Vasas SC
Vasas
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2026-02-06T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat