„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Debreceni évzáró előtt

2021. nov. 16.
  • Facebook

A tabella harmadik helyén álló Debrecen elleni mérkőzéssel zárja az idei esztendőt akadémiánk felnőtt együttese a bajnokságban.

Ahogy az utóbbi találkozókon előfordult már, remek küzdőszellemmel fordított hátrányból együttesünk az Alba FKC elleni legutóbbi bajnokin, s aratott végül 28-26-os győzelmet a megyei rangadón úgy, hogy Vágó Attila vezetőedző több kulcsjátékosára is alig, vagy egyáltalán nem számíthatott az összecsapáson. A kimerítő, nagy szombati csatát követően sem jutott azonban túl sok pihenő kézilabdázóinknak, akik újabb, még nehezebb feladat előtt állnak, ugyanis a hétvégén még nemzetközi kupameccset játszó Debrecen otthonában zárják a naptári év bajnoki küzdelmeit szerdán este hat órától.

Együttesünk holnapi ellenfele remekül áll eddig az idei szezonban, eddig nyolc meccséből hatot megnyert, s mindössze kettő alkalommal szenvedett vereséget, így tizenkét szerzett pontjával jelenleg a harmadik helyen áll a bajnokságban. A találkozó esélyesének a házigazdák tűnhetnek, ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a mieink ne a siker reményében vágnának neki a találkozónak, s mint azt Vágó Attila vezetőedző elárulta, jó szériában van most a csapat, az összhang is kiváló a lányok között, így igyekeznek az év utolsó bajnokiján is kihozni magukból a maximumot.

– Már a sokadik olyan mérkőzésünk volt a székesfehérváriak elleni, melyen a csapat megmutatta küzdeni tudását, akaraterejét és a szíve mindenkinek a helyén volt, ezért tudtunk fordítani sokszor, ezért sikerült ez a hétvégén is. Természetesen a Debrecenből is becsülettel felkészülünk, ebből a mérkőzésből is megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni, nyomás nincs rajtunk, a jó játék mellett az az egység lehet a siker kulcsa, ami minket az idén jellemez.

További hírek

A Budaörs ellen folytatjuk

A Budaörs ellen folytatjuk

2019. jan. 05.

Nem vár könnyű találkozó akadémiánk felnőtt együttesére a Budaörs otthonában.

Végül biztos siker

Végül biztos siker

2018. dec. 30.

A második félidőben mutatott jobb játékának köszönhetően aratott 32-27-es győzelmet az Alba Fehérvár KC elleni hazai évzárón akadémiánk felnőtt együttese.

Megyei rangadóval zárjuk az évet

Megyei rangadóval zárjuk az évet

2018. dec. 29.

Az Alba Fehérvár KC elleni hazai mérkőzéssel búcsúzik a 2018-as esztendőtől akadémiánk felnőtt együttese.

Országos döntőben a Rudas!

Országos döntőben a Rudas!

2018. dec. 21. #DKKA utánpótlás

Kecskeméti és ferencvárosi ellenfelét is biztosan legyőzve jutott be az országos diákolimpiai döntőbe a Rudas iskola csapata.

Újabb siker a fővárosi "vegyes" ellen

Újabb siker a fővárosi "vegyes" ellen

2018. dec. 20.

Hullámzó játékot nyújtva aratott 27-24-s sikert az MTK és a Fradi vegyes csapata ellen akadémiánk felnőtt együttese.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
feb. 06.
17:00
Vasas SC
Vasas
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2026-02-06T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat