„ACÉL A SZÍV!”
Csak harminc percig volt meg a lendület
Az első félidőben jól tartotta magát, ám végül nyolcgólos, 35-27-es vereséget szenvedett a DVSC vendégeként akadémiánk felnőtt csapata.
Debrecenben, a tabella harmadik helyén álló DVSC otthonában folytatta a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese ma este hat órától. Az összecsapás esélyeseinek a házigazdák számítottak, ám a mieink bíztak abban, hogy fegyelmezett, hatékony játékkal képesek lesznek jó meccset játszani ellenfelükkel.
Talán a hosszú utazás miatt, de mintha a buszon ragadtak volna kézilabdázóink a mérkőzés elején, mert támadásban és védekezésben is túl sok volt a hiba, s mivel ezt könyörtelenül kihasználták a házigazdák, Vágó Attilának már az négy perc elteltével időt kellett kérnie (5-1). A rövid pauza alatt szerencsére sikerült rendezni a sorokat, a következő hat percben a mieink produkáltak egy 5-1-es szakaszt, így sikerült hamar utolérni a házigazdákat (6-6). a folytatás kiegyenlített csatát hozott, s bár rendre a DVSC szerezte meg a vezetést, a 19. percig szorosan követte ellenfelét együttesünk (10-9). Ekkor sajnos újra kisebb hullámvölgybe kerültek kézilabdázóink, egymás után három gólt is kaptak, de hiába lépett el ismét néggyel a Loki, a hajrára összekapta magát a Kohász, s Farkas, Kazai és Borgyos találataival minimálisra csökkentette hátrányát a szünetig (17-16).
Amilyen jól végződött az első félidő, olyan rosszul kezdődött a második, három támadást is elhibáztak a mieink úgy, hogy közben hármat is kaptak, így pillanatok alatt visszaállt a két gárda közti korábbi különbség (20-16). A mieink gólcsendjét Weisheitel törte meg, de továbbra sem találta a ritmust a Kohász, s hiába hívta magához ismét játékosait Vágó Attila, a 39. percben már 24-17-re vezetett a DVSC. Sajnos a folytatás sem alakult szépen, egyszerűen nem találta a debreceni védekezés ellenszerét együttesünk, miközben a Loki újabb gólokkal szomorította a Kohászért szurkolókat, így a játékrész derekára sajnos eldőlt a pontok sorsa (28-19). A meccs hajrája már nem tartogatott sok izgalmat, a vendéglátók tartották magabiztos előnyüket, s végül 35-27-es győzelemmel tartották otthon a két bajnoki pontot.
DVSC Schaeffler – DKKA 35-27 (17-16)
A DKKA gólszerzői: Szalai 6, Farkas 4, Mrmolja 4, Polics 3, Matucza 3, Kazai 3, Weisheitel 3, Borgyos 1.
További hírek
Hát elkezdődött!
2024. feb. 22.Szalai Babett mellett Oguntoye Viktória is egy évvel meghosszabbította szerződését akadémiánk felnőtt csapatával.
A hajrát ezúttal az Alba bírta jobban
2024. feb. 16.Hiába egyenlítettek hétgólos hátrányból, 31-30-as vereséget szenvedtek kézilabdázóink az Alba FKC otthonában lejátszott bajnokin.
Megyei rangadó előtt
2024. feb. 15.Az Alba FKC elleni székesfehérvári találkozóval folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata ma este hat órától.
Nem borult a papírforma a Fradi ellen
2024. feb. 07.A szép egyéni megmozdulásokkal és kapufákkal tarkított találkozón végül az FTC mindkét félidőt hat-hat góllal megnyerve aratott győzelmet.
Az éllovast fogadjuk
2024. feb. 06.A bajnokságban még hibátlan Ferencváros elleni hazai összecsapással folytatja az NB I küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szerdán délután öt órától.