„ACÉL A SZÍV!”
Hasznos edzőmeccs Mosonmagyaróváron
Háromgólos vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár otthonában lejátszott felkészülési találkozón.
Bár a bajnokság most szünetel, ez nem jelenti azt, hogy ne lenne feladata kézilabdázóinknak, akik a Debrecen elleni találkozó után kaptak bő másfél hét pihenőt, ám hétfőtől már újra munkába álltak, hogy a lehető legjobban felkészüljenek a bajnoki és kupafolytatásra. Együttesünk ma délután négy órától már a Mosonmagyaróvár otthonában játszott felkészülési találkozót, s bár hosszabb ideje sérültek közül Nick Viktória és Takács Cecília játékára már számíthatott Vágó Attila vezetőedző, Horváth Gréta, Jana Šustková, illetve Bulath Anita még továbbra is maródi, Dominika Mrmolja a szlovén válogatott világbajnoki szereplése miatt nem tarthatott csapatunkkal a téli időszak első edzőmeccsére, mely előtt Saskia Weisheitel is kiesett kisebb deréksérülés miatt.
A találkozót a bajnoki tabellán negyedik vendéglátók kezdtek valamivel erősebben, de korán megszerzett előnyüket Szalai és Borgyos találataival sikerült egalizálnia együttesünknek a játékrész derekához érve (8-8). Ekkor jött egy kisebb hullámvölgy a mieink játékában, s ezt sorozatban lőtt három góllal büntette a házigazda, mely előnyét megtartva 17-14-es fórból várhatta a második felvonást. A térfélcserét követően többször is sikerült visszajönnie egyre az akadémistáknak, ám egy újabb 3-0-s rohammal meglógott a Mosonmagyaróvár, mely innentől már nem is engedte ki az előnyt a kezéből, s végül 32-29-es győzelmet aratott a mindkét gárda számára hasznos edzőmeccsen.
Motherson Mosonmagyaróvári KC – Dunaújvárosi Kohász KA 32-29 (17-14)
DKKA: Bartulovic, Hlogyik, Wéninger (kapusok) – Takács, Fodor 1, Szalai 6, Farkas 8, Matucza 2, Kiss 1, Kazai 4, Krupják-Molnár, Borgyos 6, Kukucska, Nick 1. Vezetőedző: Vágó Attila.
(fotó: MKC - mkcse.hu)
További hírek
Közel volt a bravúr
2019. nov. 24. #DKKA utánpótlásNagy csatában szenvedett vereséget akadémiánk U19-es csapata a NEKA elleni felnőtt NB I/B-s rangadón.
A város az akadémia mellett áll
2019. nov. 22.Több fontos kérdésre is választ kaphattunk a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia sajtótájékoztatóján, melyen bemutatkozott a DKKA új ügyvezetője, Mátyás Gábor, illetve a város vezetése is megerősítette, hogy a felnőtt csapat és az akadémia mellett áll.
Toborzót tartott a DKKA
2019. nov. 20. #DKKA utánpótlásA két fordulóból álló toborzó első állomására az ország minden szegletéből érkeztek tehetséges fiatalok a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiához.
Szoros siker Csurgón
2019. nov. 18. #DKKA utánpótlásÓriási küzdelemben szerezte meg a két bajnoki pontot akadémiánk U19-es csapata a csurgói felnőttek otthonában az NB I/B hétvégi fordulójában.
Nem utazunk holnap Siófokra
2019. nov. 12.A holnapi siófoki NB I-es mérkőzésünk későbbi időpontban kerül megrendezésre.