Menu
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • JegyinformációOpen submenu
  • A klubOpen submenu
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Close submenuJegyinformáció
  • Jegyinformáció
  • Pályarendszabályok
Close submenuA klub
  • Vezetőség
  • Örökké velünk lesznek
  • Dokumentumok
  • Adatvédelmi nyilatkozat

„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Edzőmeccsek a formában maradáshoz

2021. dec. 10.
  • Facebook

Egy héten belül három edzőmérkőzés is szerepel a programban a felnőttek számára.

A DKKA első csapata már ma le is játszotta az első találkozót ezek közül, ugyanis a Kohász Lányok délután hat órától az Alba Fehérvár KC vendégei voltak. A zárt kapus találkozón a mieink szinte végig vezetve végül kétgólos, 25-23-as győzelmet arattak a hazai csapat ellen. Külön kiemelendő két fiatal játékosunk, Borgyos Panna és Farkas Johanna teljesítménye, akik 6-6 találatot szereztek, illetve a kapuban Hlogyik Petra, aki a második félidőben kiválóan őrizte a kapunkat, mindössze 9 gólt kapott, mellyel nagyban hozzásegítette a csapatunkat a jó eredmény eléréséhez.

A csapatból ezúttal is hiányzott a VB-n a szlovén válogatottban szereplő, Dominika Mrmolja, illetve a sérültek; Horváth Gréta, valamint Jana Šustková. Kimaradt továbbá a keretből Polics Tímea is. Ráadásul Bulath Anita ezúttal is csak a padról segítette társait. A lefújás után boldogan újságolta nekünk, hogy jó iramú, kiegyensúlyozott teljesítményt látott a pályán a lányoktól.  Ezeken a találkozókon elsősorban a figurák pontosítása, illetve mivel a csapatszinten jelenleg a belső posztok hiányosak, így a váltott pozíciók begyakorlása az elsődleges cél.

A mieink jövő héten további két találkozót játszanak, kedden a magyar női junior válogatottat fogadjuk, míg jövő pénteken a Motherson Mosonmagyaróvári KC látogat majd Dunaújvárosba egy visszavágóra. A találkozók a tervek szerint zárt kapuk mögött kerülnek megrendezésre.

 

Alba Fehérvár KC - DKKA 23-25 (14-16)

DKKA: Bartulovic, Hlogyik, Wéninger (kapusok), Borgyos 6, Farkas 6, Fodor 1, Kazai 2, Kiss, Krupják-Molnár 1, Kukucska 1, Matucza 1, Nick, Szalai 3, Takács 4, Weisheitel. Edző: Vágó Attila.

További hírek

Győrött zártuk a szezont

Győrött zártuk a szezont

2024. máj. 26. #DKKA felnőtt csapat

A félidők hajrájában sokkal jobban koncentrált az ETO, mely 40-25-ös győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese ellen a bajnokság utolsó fordulójában.

Győri szezonzáró előtt

Győri szezonzáró előtt

2024. máj. 26. #DKKA felnőtt csapat

A bajnoki ezüstérmes Győr otthonában fejezi be a 2023/2024-es szezon küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese vasárnap este.

Remek győzelem Kisvárdán

Remek győzelem Kisvárdán

2024. máj. 18. #DKKA felnőtt csapat

Kiváló védekezéssel, valamint Wéninger Alexa parádés kapusteljesítményével aratott 23-18-as győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Kisvárda ellen szombaton este.

Nehéz hatvan perc vár a Kohászra

Nehéz hatvan perc vár a Kohászra

2024. máj. 17. #DKKA felnőtt csapat

Az életéért küzdő Kisvárda otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.

Living for Dunaújváros Handball for 37 Years

37 éve a Dunaújvárosi kézilabdáért él

2024. máj. 16. #DKKA felnőtt csapat

Huszonöt évvel ezelőtt ezen a napon érte el legnagyobb klubsikerét a dunaújvárosi felnőtt női kézilabda. Ennek apropóján készítettünk interjút csapatunk technikai vezetőjével, Györgyné Oblisz Anitával

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga

DKKA
máj. 17.
18:00
Vasas SC
Vasas
Városi Sportcsarnok Dunaújváros
06
nap
: 19
óra
: 06
perc
: 59
mp

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

Close menu