„ACÉL A SZÍV!”
Edzőmeccsek a formában maradáshoz
Egy héten belül három edzőmérkőzés is szerepel a programban a felnőttek számára.
A DKKA első csapata már ma le is játszotta az első találkozót ezek közül, ugyanis a Kohász Lányok délután hat órától az Alba Fehérvár KC vendégei voltak. A zárt kapus találkozón a mieink szinte végig vezetve végül kétgólos, 25-23-as győzelmet arattak a hazai csapat ellen. Külön kiemelendő két fiatal játékosunk, Borgyos Panna és Farkas Johanna teljesítménye, akik 6-6 találatot szereztek, illetve a kapuban Hlogyik Petra, aki a második félidőben kiválóan őrizte a kapunkat, mindössze 9 gólt kapott, mellyel nagyban hozzásegítette a csapatunkat a jó eredmény eléréséhez.
A csapatból ezúttal is hiányzott a VB-n a szlovén válogatottban szereplő, Dominika Mrmolja, illetve a sérültek; Horváth Gréta, valamint Jana Šustková. Kimaradt továbbá a keretből Polics Tímea is. Ráadásul Bulath Anita ezúttal is csak a padról segítette társait. A lefújás után boldogan újságolta nekünk, hogy jó iramú, kiegyensúlyozott teljesítményt látott a pályán a lányoktól. Ezeken a találkozókon elsősorban a figurák pontosítása, illetve mivel a csapatszinten jelenleg a belső posztok hiányosak, így a váltott pozíciók begyakorlása az elsődleges cél.
A mieink jövő héten további két találkozót játszanak, kedden a magyar női junior válogatottat fogadjuk, míg jövő pénteken a Motherson Mosonmagyaróvári KC látogat majd Dunaújvárosba egy visszavágóra. A találkozók a tervek szerint zárt kapuk mögött kerülnek megrendezésre.
Alba Fehérvár KC - DKKA 23-25 (14-16)
DKKA: Bartulovic, Hlogyik, Wéninger (kapusok), Borgyos 6, Farkas 6, Fodor 1, Kazai 2, Kiss, Krupják-Molnár 1, Kukucska 1, Matucza 1, Nick, Szalai 3, Takács 4, Weisheitel. Edző: Vágó Attila.
További hírek
Hajszál híján bravúr!
2019. szep. 07.Óriási küzdelemben szenvedett egygólos, 26-25-ös vereséget akadémiánk felnőtt csapata az Érd elleni hazai bajnokin.
Az Érd következik
2019. szep. 06.Az Érd elleni hazai mérkőzéssel folytatja a bajnoki küzdelmeket szombaton este hat órától akadémiánk felnőtt együttese.
Átléptek egy határt!
2019. szep. 04. #DKKA utánpótlásAugusztus végén két csapatunk egy hetes edzőtáborban vett részt a határon túlon, Adán. Az edzések mellett a csapatépítés is fókuszba került.
Horváth Nikolettre emlékeztünk!
2019. szep. 02. #DKKA utánpótlásAkadémiánk U15-ös csapata mellet a Szombathely, a Dabas és a Kozármisleny örülhetett győzelemnek a III. Horváth Nikolett Emléktornán.
Nagy csata után szoros siker
2019. aug. 31.Rendkívül kiélezett mérkőzésen aratott kétgólos, 29-27-es győzelmet akadémiánk felnőtt csapata a Békéscsaba otthonában.