„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Itthon maradt a Kohász Kupa

2013. aug. 18.
  • Facebook

Hibátlan teljesítménnyel hódította el a Kohász Kupa első helyét együttesünk, mely a román HC Zalau ellen lépett pályára ma késő délelőtt, s mindkét félidőben jobbnak bizonyulva ellenfelénél, végül 35-29-re győzte le fiatal, de jól küzdő vetélytársát.

A Kohász Kupa legkönnyebbnek ígérkező mérkőzése várt ma késő délelőtt együttesünkre, mely az első két összecsapását elveszítő HC Zalau ellen lépett pályára, természetesen ezúttal is a siker reményében.
Mátéfi Eszter tanítványai ennek megfelelő elszántsággal is vetették magukat a küzdelembe, s Bulath négy, valamint Takács Dusmáta és Sánta Dóra egy-egy találatának köszönhetően igen hamar meg is léptek vetélytársuktól (6-2). A folytatásban aztán magára talált ez ellenfél is, mely pár kihagyott hazai lehetőséget azonnal góllal, gólokkal büntetett, így az első negyed óra végén újra nyílt lett a meccs (8-7). A Kohász játékosai szerencsére azonnal tudtak váltani, s a továbbra is remekül játszó Bulath Anita vezérletével újból állva hagyták a Tadici-csapatot (14-10). A félidő hajrájában sem engedtek ki a mieink, akik annak ellenére is 17-13-as előnnyel zárták az első felvonást, hogy időntúli hetest hibáztak.
A második félidő első perceiben is a Kohász akarata érvényesült, hiszen pillanatok alatt elhúztak 20-13-ra a Mátéfi-tanítványok, akik innentől kezdve maximálisan a kezükben tartották az összecsapást. Az 50. percben már tíz gólt volt a csapatok közti különbség, s bár a véghajrában egy kicsit lankadt a fegyelem, s egyre többször találtak be a románok is, ezzel együtt a mieink rendkívül magabiztosan, 35-29-re nyerték harmadik mérkőzésüket, így hibátlan teljesítménnyel szerezték meg a Kohász Kupa első helyét. A képzeletbeli dobogó második fokára a Békéscsaba állhatott, mely ma délelőtt 32-29-es sikert aratott a Veszprém ellen, míg a viadal negyedik helyén az egyébként nagyon lelkes és szimpatikusan játszó HC Zalau gárdája végzett.

DKKA – HC Zalau
35-29
(17-13)
DKKA: Csapó K., Hosszu 3, Sánta 2, Bulath 8, Takács D. 4, Takács F. 5, Berta 1. Csere: Pisák (kapus), Ferling 1, Gera 4, Vadász, Ács 2, Vincze 4, Kemény, Rádl 1. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

Veszprém – Békéscsaba 29-32

A Kohász Kupa végeredménye: 1. DKKA 6 pont, 2. Békéscsaba 4 pont, 3. Veszprém 2 pont, 4. HC Zalau 0 pont.

Különdíjasok:
Legjobb kapus: Veress Zsuzsanna (Békéscsaba)
Legjobb védekező játékos: Ciuciulete Giorgiana (HC Zalau)
Legjobb támadó játékos: Ferling Bernadett (DKKA)
Gólkirálynő: Bulath Anita (DKKA, 21 gól)
 

További hírek

Európa-bajnokok!

Európa-bajnokok!

2021. júl. 13. #DKKA utánpótlás

Gyönyörű eredménnyel tért haza az U17-es strandkézilabda válogatott Bulgáriából.

Strandolni fognak

Strandolni fognak

2021. júl. 07. #DKKA utánpótlás

Három fős DKKA delegáció utazik az U17-es strandkézilabda Európa-bajnokságra.

Nothing was given easily this year!

Idén semmit nem adtak könnyen!

2021. jún. 19.

Többször is csapatot kellett építeni, rengeteg rossz dolog sújtotta az együttest, de szakmailag összességében elégedett lehet idei szezonjával a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt gárdája.

Elkészült a versenykiírás

Elkészült a versenykiírás

2021. jún. 17.

Nem történik lényegi változás a következő szezonra a felnőtt bajnokságok lebonyolítását illetően.

Küzdelmes döntetlen az ETO ellen

Küzdelmes döntetlen az ETO ellen

2021. jún. 10. #DKKA utánpótlás

Fordulatos, nagy csatában ért el 29-29-es döntetlent a győri fiatalok ellen akadémiánk U20-as csapata az NB I/B-s felnőtt bajnokság nyugati csoportjának zárómeccsén.

(Fotó: Turcsán Fruzsi)

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat