„ACÉL A SZÍV!”
Két edzőmeccs is jutott péntekre
A felnőttek mellett az ifjúsági csapatunk is felkészülési mérkőzésekkel igyekezett visszarázódni a dolgos hétköznapokba
Vágó Attila csapata Balatonboglárra utazott, hogy a NEKA ellen mérkőzzön. Ebben azonban volt egy kis csavar, hiszen az ellenfél az ifjúsági I. osztályú bajnokságot vezető férfi csapat volt. Nem volt új ez a felállás, hiszen októberben Dunaújvárosban már játszott egymással a két egyesület. A fizikálisan erőfölényben lévő fiúk végül felülkerekedtek, és nagyobb arányú győzelmet arattak a mieink ellen. Természetesen a mérkőzésen nem a számszerű eredményen, hanem a gyakorláson volt a hangsúly. A DKKA a mérkőzésen több - szintén ifjúsági korú - játékossal állt fel, hiszen Mistina Fanni, Nemes Laura és Varjas Lara is csatlakozott a felnőttekhez.
- Felnőtt felkészülési mérkőzésen:
NEKA (ifjúsági fiú) - DKKA 39-17 (20-11)
- Ifjúsági felkészülési mérkőzésen:
Mohácsi TE - DKKA 30-29 (16-14)
DKKA: Wéber Veronika, Kecskés Noémi, Gajdos Petra, Graffy Tamara, Bereczki Bíborka, Agócs Alexandra, Dobos Hanna, Bakos Kármen, Bartók Dorina, Mikó Luca, Varga Viktória. Edző: Kovács István
További hírek
Élő: DKKA - Győri Audi ETO KC (NB I/B)
2020. feb. 26. #DKKA utánpótlásÉlő közvetítésünket ma 15.30-kor kezdődő NB I/B-s találkozóról az alábbi linken láthatják az érdeklődők:
Megyei rangadók zárt kapuk mögött
2020. feb. 25.Két edzőmeccset is játszik a héten felnőtt csapatunk kihasználva a szünetet a bajnokságban.
Élő: DKKA U19 - DOROGI ESE (NB I/B.)
2020. feb. 23. #DKKA utánpótlásÉlő közvetítésünket az alábbi linken láthatják.
MTK-öröm Szekszárdon
2020. feb. 21.Sokba kerültek a támadásban elkövetett hibák akadémiánk felnőtt csapata számára, mely 32-27-es vereséget szenvedett az MTK együttesétől a két gárda szekszárdi bajnokiján.
Élő: DKKA - MTK
2020. feb. 21.Élő közvetítésünket a K&H Ligából az alábbi linken láthatják 18.00-tól.
2015-16 EHF Kupagyőztes




