„ACÉL A SZÍV!”
Fővárosi évnyitó előtt
A Vasas otthonában folytatja az NB I-es pontvadászat küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.
Véget ért a téli szünet női kézilabdázóink számára, s közel két hónap után újra bajnoki találkozó vár együttesünkre, mely a Vasas elleni fővárosi összecsapással folytatja az NB I 2021/2022-es szezonjának küzdelmeit. Vágó Attila játékosai a tabella hetedik helyéről várják a szombat este hat órakor kezdődő mérkőzést, míg ellenfelük a tizenharmadik helyet foglalja a sorozatban úgy, hogy eddig lejátszott tíz meccséből kettőt nyert meg, s nyolc alkalommal vereséget szenvedett.
A papírforma alapján tehát a mieink számítanak a találkozó esélyeseinek, s bár a betegségek, sérülések miatt erősen kérdéses, milyen felállásban vághatunk neki az év első bajnokijának, vezetőedzőnk szerint a cél így sem lehet más, mint a győzelem megszerzése.
– Nyilván az a célunk, hogy elhozzuk a kettő pontot a Vasas otthonából, de azt még nem tudom, hogy milyen felállásban tudunk nekivágni a találkozónak, mert vannak azért nehézségek, amivel meg kell küzdenie minden csapatnak, így nekünk is. A Vasas egy fiatal, tehetséges játékosokat felvonultató együttes, gyors kézilabdát próbálnak játszani lerohanásokkal, gyors középkezdésekkel, s otthon azért mindig jó, szoros mérkőzéseket játszanak, szóval nem lesz egyszerű dolgunk, de komolyan vesszük őket, igyekezetünk a lehető legjobban felkészülni belőlük, s nagyon bízom abban, hogy sikerül hazahoznunk a két bajnoki pontot.
További hírek
Nagy fordítás a Kisvárda ellen
2019. aug. 16.Kilencgólos hátrányból állt fel, s aratott 31-25-ös győzelmet a Kisvárda ellen akadémiánk felnőtt együttese a IX. Érdi Kupa második napján.
Ezúttal döntetlen
2019. aug. 15.Az MTK elleni 30-30-as döntetlennel kezdtük meg a IX. Érdi Kupa küzdelmeit.
Kemény sorozat előtt
2019. aug. 15.Három nap alatt három mérkőzés vár akadémiánk felnőtt együttesére a IX. Érdi Kupán.
Pál Eszter az EYOF-ról
2019. aug. 13. #DKKA utánpótlásPál Eszter, akadémiánk fiatal tehetsége számolt be tapasztalatairól a Bakuban megrendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválról.
Magasra tették a lécet
2019. aug. 12. #DKKA utánpótlásKomoly kihívás előtt áll a 2019/2020-as szezonban akadémiánk ifjúsági együttese.
2015-16 EHF Kupagyőztes




