„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Le a kalappal így is!

2022. jan. 15.
  • Facebook

A felnőtt játékosokkal kiegészült ifjúsági korú csapatunk közel állt a bravúros pontszerzéshez a Vasas otthonában.

Sajnos példátlan betegséghullám által sújtott keretünkben ezúttal mindössze öt felnőtt korú játékos kapott helyet, így érkeztünk meg Angyalföldre. Közülük Bulath Anita ráadásul sérülése után térhetett vissza, míg Szalai Babettről az utolsó pillanatban derült ki, hogy vállalni tudja a játékot, nem teljesen egészségesen. Rajtuk kívül a Kazai Anita és Fodor Neszta, illetve a kapuban Wéninger Alexa képviselték még a rutint a csapatban.

Ifjúsági és serdülő korú játékosokkal kiegészült csapatunk nem kezdte jól a mérkőzést már a hatodik percben 5-2-es állást mutatott a kijelző. Természetesen a mieink teljesen felforgatott felállásban játszottak, szélsőnk Kazai Anita például irányító szerepkörben próbálhatta ki magát. A félidő derekáig a Vasas magabiztosan tartotta előnyét, ám támadójátékukba törés állt be, kétszer ötperces gólcsendjüknek köszönhetően a mieink nem csak ledolgozták ötgólosra hízott hátrányukat, de a félidőben már egy találattal jobban álltak ellenfelüknél (17-18).

A második félidőt jól kezdte csapatunk, Bulath Anitáék hamar három gólt tettek közé (17-20), azonban ahogy haladt előre az idő, egyre jobban látszott, hogy fárad a csikócsapatunk, a Vasas védelme egyre agilisabban állította meg a támadásainkat. Az egész félidőn át komoly küzdelem zajlott minden egyes találatért, még az 54. percben is mindössze egy aprócska gól volt a hazaiak előnye (28-27), így izgalmas hajrára volt kilátás. Sajnos ekkor már a támadásainkba több hiba csúszott, így a végjáték a hazaiaknak sikerült jobban.

A körülményekkel megküzdve nagyon szépen helyt állt csapatunk, nem sok kellett volna a bravúrgyőzelemhez így sem a Kohásznak. Bulath Anita ismételten felvállalta a vezér szerepét, míg a  fiatalok közül kiemelendő a tizenhét éves Gajdos Petra teljesítménye, aki egyedüli beállósként hatvan percet játszott, illetve a nála is fiatalabb, 2005-ös születésű Agócs Alexandráé, aki szintén végigjátszva a mérkőzést a szélről öt helyzetéből négyet magabiztosan értékesített. Csak így tovább!

 

Vasas SC - Dunaújvárosi KKA 30-28 (17-18)

DKKA: Agócs 4, Bulath 10, Fodor 6, Gajdos 3, Kazai 3, Kecskés, Nemes, Mistina (kapus), Szalai 2, Sztanó, Varjas Wéninger (kapus). Edző: Vágó Attila.

További hírek

Big fight, but finally defeat against Fradi

Nagy küzdelem, de végül vereség a Fradi ellen

2023. jan. 18.

Háromnegyed órán át tartotta a lépést jóval esélyesebb ellenfelével akadémiánk felnőtt együttese, ám a jobban hajrázó Fradi végül 33-27-es sikerrel vitte el a bajnoki pontokat Dunaújvárosból.

Ott folytatnák, ahol abbahagyták

Ott folytatnák, ahol abbahagyták

2023. jan. 17.

A Ferencváros elleni hazai mérkőzéssel folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata szerdán délután öt órától.

A második félidőre lehet építeni

A második félidőre lehet építeni

2023. jan. 11.

Korán jelentős hátrányba került, s bár nagyot küzdött a fordulás után, nem volt esélye a szoros meccsre akadémiánk felnőtt együttesének a Győr otthonában.

Győrben kezdjük az évet

Győrben kezdjük az évet

2023. jan. 10.

Kőkemény hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Győr otthonában, ám kézilabdázóink ezen az összecsapáson is bizonyítnák felkészültségüket.

Vereség az évzárón

Vereség az évzárón

2022. dec. 22.

Hiába a jó első huszonöt perc, a térfélcsere után túl sokat hibáztunk ahhoz, hogy legyen esély a pontszerzésre a Vác otthonában lejátszott bajnokin.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat