„ACÉL A SZÍV!”
Román túra előtt
Újabb tornán vesz részt együttesünk, mely holnap, illetve pénteken három mérkőzést is játszik a zilahi nemzetközi viadalon, melyen a házigazdák mellett a Corona Brasov és a HCM Roman csapataival is összeméri erejét a felkészülés jegyében.
A Kohász Kupán aratott diadal után sem sokat pihenhettek játékosaink, akik a ma délelőtti edzést követően már útra is keltek Romániába, ahol a Zilah vendégeként vesznek részt egy kétnapos nemzetközi viadalon. Ami a mieink programját illeti: Mátéfi Eszter tanítványai holnap délelőtt fél tíztől a házigazdák ellen öltenek meccsszerelést, míg délután fél öttől az ASC Corona Brasov gárdája lesz az ellenfelük. A pénteki játéknapra egy mérkőzés jut a csapatunknak, mely délelőtt tíz órától a szintén román HCM Roman formációjával mérkőzik meg.
Mint azt Mátéfi Eszter érdeklődésünkre elmondta, a céljuk természetesen ezúttal is az lesz, hogy minél jobb játékkal rukkoljanak ki mérkőzéseiken, hiszen az elsődleges feladat továbbra is az, hogy a lehető legjobban sikerüljön felkészülni a bajnoki rajtra. Az elmúlt napokban igyekeztek átbeszélni, tovább csiszolni a taktikai elemeket, s úgy utaztak el az előttük álló túrára, hogy minél jobb teljesítménnyel örvendeztessék meg az értük szurkolókat.
A zilahi torna programja:
2013. 08. 22. 09:30 DKKA – HC Zalau
2013. 08. 22. 11:15 ASC Corona Brasov – HCM Roman
2013. 08. 22. 16:30 ASC Corona Brasov – DKKA
2013. 08. 22. 18:15 HC Zalau – HCM Roman
2013. 08. 23. 10:00 DKKA – HCM Roman
2013. 08. 23. 11:45 HC Zalau - ASC Corona Brasov
További hírek
Nem feltett kézzel lépünk pályára
2022. feb. 24.A Budaörs ellen mérkőzés hajrájában látott tartással, küzdeni tudással lehet esély a bravúrra a tabellán negyedik Vác otthonában.
A végén nagyot dobbant a Kohász-szív!
2022. feb. 19.Óriásit hajrázva, az utolsó hét percben hétgólos hátrányból fordítva aratott 27-26-os győzelmet a Budaörs ellen akadémiánk felnőtt együttese a sportcsarnokban ma este.
Itthon is legyőznénk a Budaörsöt
2022. feb. 18.Hazai környezetben egyértelműen a két pont megszerzése a célja akadémiánk felnőtt együttesének a Budaörs elleni szombati bajnokin.
Együttműködési megállapodás a DVSC-vel
2022. feb. 16.A két csapat közötti szorosabb együttműködésről, illetve játékosok kölcsönadásáról is döntöttek a felek.
Fontos győzelem idegenben
2022. feb. 13.Szinte végig vezetve aratott 33-28-as sikert a Szombathely elleni bajnoki találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.