„ACÉL A SZÍV!”
Kupafeladatok előtt
Még mindig nem teljes kerettel, de a továbbjutás reményében várja az MTK elleni hazai kupameccset akadémiánk felnőtt női együttese.
Másfél hete játszott legutóbb tétmérkőzést akadémiánk felnőtt csapata, mely a betegségek, sérülések miatt tizennégy játékosát is nélkülözte a Vasas elleni bajnokin, s bár kézilabdázóink így is remekül küzdöttek, végül kettő góllal kikaptak a fővárosban. Azóta egy meccs várt volna együttesünkre, ám Győr elleni bajnokit a Rába-parti gárda kérésére elhalasztották, így volt lehetősége a mieinknek erőt gyűjteni, amire szükség is volt, ugyanis ma délután öt órától újabb feladat, az MTK elleni hazai kupameccs vár kézilabdázóinkra.
A sorozat negyedik fordulójának találkozója előtt már valamivel jobb helyzetben vannak a mieink, mint legutóbbi összecsapásán, árulta el Vágó Attila vezetőedző, ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy minden játékosára számíthat a szakvezetés a fővárosiak elleni felmérőn.
– Nagyon várjuk már az MTK elleni összecsapást, hiszen legutóbb novemberben játszottunk teljes csapattal mérkőzést, míg a Vasas elleni legutóbbi bajnokira szinte az ifjúsági együttessel álltunk ki. Mivel az elmúlt hetekben gyakorlatilag hat-hét emberrel tudtunk készülni, így csoportos gyakorlásokra nem volt lehetőségünk, csak az egyéni képzésekre. Bár most sem teljes a keretünk, még mindig vannak hiányzóink, de már elindultunk a visszatérés útján, s remélem, ma még több hadra fogható játékosunk lesz, s továbbjutunk a Magyar Kupában.
A sorozat szabályai szerint a már említett továbbjutás ezen az egy mérkőzésen dől el, s mivel azonos osztálybeli csapatok találkoznak egymással, ezért ahhoz, hogy a mieink versenyben maradjanak, mindenképpen nyerniük kell, mivel a fővárosiak sikere mellett már a döntetlen is az MTK továbbjutását jelentené.
További hírek
Ismét a Békéscsaba ellen
2019. feb. 22.A Magyar Kupa negyeddöntője után a bajnokságban is legyőzné akadémiánk felnőtt együttese a Békéscsabát.
Újabb utánpótlás győzelmek
2019. feb. 22. #DKKA utánpótlásAkadémiánk serdülő és ifjúsági együttese is könnyedén nyerte hazai találkozóját a korosztályos bajnokságok újabb fordulójában.
Kupakérdések
2019. feb. 20.Néhány idő közben megváltozott információra szeretnénk felhívni szurkolóink figyelmet a debreceni Magyar Kupa négyes döntőjével kapcsolatban.
Szép sikerek az utánpótlásnál
2019. feb. 20. #DKKA utánpótlásAkadémiánk serdülő és ifjúsági együttese is magabiztos győzelmeknek örülhetett a hétvégén.
Bravúros győzelem a megyében
2019. feb. 19. #DKKA utánpótlásRemekül szerepelt akadémiánk serdülő együttese a megyei felnőtt bajnokság első tavaszi találkozóján.