„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Kupafeladatok előtt

2022. jan. 26.
  • Facebook

Még mindig nem teljes kerettel, de a továbbjutás reményében várja az MTK elleni hazai kupameccset akadémiánk felnőtt női együttese.

Másfél hete játszott legutóbb tétmérkőzést akadémiánk felnőtt csapata, mely a betegségek, sérülések miatt tizennégy játékosát is nélkülözte a Vasas elleni bajnokin, s bár kézilabdázóink így is remekül küzdöttek, végül kettő góllal kikaptak a fővárosban. Azóta egy meccs várt volna együttesünkre, ám Győr elleni bajnokit a Rába-parti gárda kérésére elhalasztották, így volt lehetősége a mieinknek erőt gyűjteni, amire szükség is volt, ugyanis ma délután öt órától újabb feladat, az MTK elleni hazai kupameccs vár kézilabdázóinkra.

A sorozat negyedik fordulójának találkozója előtt már valamivel jobb helyzetben vannak a mieink, mint legutóbbi összecsapásán, árulta el Vágó Attila vezetőedző, ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy minden játékosára számíthat a szakvezetés a fővárosiak elleni felmérőn.

– Nagyon várjuk már az MTK elleni összecsapást, hiszen legutóbb novemberben játszottunk teljes csapattal mérkőzést, míg a Vasas elleni legutóbbi bajnokira szinte az ifjúsági együttessel álltunk ki. Mivel az elmúlt hetekben gyakorlatilag hat-hét emberrel tudtunk készülni, így csoportos gyakorlásokra nem volt lehetőségünk, csak az egyéni képzésekre. Bár most sem teljes a keretünk, még mindig vannak hiányzóink, de már elindultunk a visszatérés útján, s remélem, ma még több hadra fogható játékosunk lesz, s továbbjutunk a Magyar Kupában.

A sorozat szabályai szerint a már említett továbbjutás ezen az egy mérkőzésen dől el, s mivel azonos osztálybeli csapatok találkoznak egymással, ezért ahhoz, hogy a mieink versenyben maradjanak, mindenképpen nyerniük kell, mivel a fővárosiak sikere mellett már a döntetlen is az MTK továbbjutását jelentené.

További hírek

DKKA-DVSC Tone Tiselj nyilatkozik

DKKA-DVSC Tone Tiselj nyilatkozik

2017. máj. 25.
DKKA-DVSC Tone Tiselj nyilatkozik
 
DKKA - DVSC Kelemen Éva nyilatkozik

DKKA - DVSC Kelemen Éva nyilatkozik

2017. máj. 25.
DKKA - DVSC Kelemen Éva nyilatkozik
 
Diadalmas hazai búcsú

Diadalmas hazai búcsú

2017. máj. 24.

Hatalmas csatában aratott háromgólos, 29-26-os győzelmet együttesünk a Debrecen elleni hazai szezonbúcsúztatón.

Sikerrel búcsúzna a Kohász

Sikerrel búcsúzna a Kohász

2017. máj. 23.

A 2016/2017-es bajnokság utolsó hazai mérkőzését játssza szerdán este hat órától együttesünk a Debrecen ellen.

Rangadó idegenben

Rangadó idegenben

2017. máj. 19.

A tabella harmadik helyén álló Érd otthonában lép pályára együttesünk szombaton este hat órától.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
Moyra-Budaörs Handball
Budaörs
szep. 27.
17:00

DKKA
Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand Budaörs
2025-09-27T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat