„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Parádés siker a kupában

2022. jan. 26.
  • Facebook

Hatvan percen keresztül óriásit küzdve, de rendkívül taktikusan játszva jutott be a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé együttesünk az MTK elleni hazai találkozón.

A Magyar Kupa negyedik fordulójában lépett pályára akadémiánk felnőtt együttese ma délután öt órától az MTK ellen, s bár a csapatot sújtó betegségek miatt akadtak még hiányzói a mieinknek, azért már lényegesen bővebb kerettel vághattunk neki a meccsnek, mint a Vasas elleni bajnokinak.

Ahogy talán várható volt, a vendégek kezdték valamivel erősebben a meccset, de a Kohász igyekezett tartani a lépést ellenfelével, így a 12. percen 3-4-es állást mutatott az eredményjelző. A vendégektől Kekezovity, míg a mieinknél Bulath járt élen a gólszerzésben, miközben Vágó Attila igyekezett beosztani játékosai erejét, így egyre többen kaptak lehetőséget a bizonyításra. Ugyan 6-6-nál sikerült utolérni az ellenfelet, egy újabb hazai kiállítás alatt sorozatban három alkalommal volt eredményes az MTK, így a szakvezetésnek muszáj volt időt kérnie a 19. percben (6-9). A rövid pauza után sikerült is feljönni egyre sőt, Fodor találatával az egyenlítés is összejött a 24. percben, így kezdődhetett minden elölről (11-11). Kézilabdázóink szerencsére lendületben maradtak, Borgyos és Matucza góljaival léptek meg a vendégektől, s bár az MTK is tartotta magát, a félidei szünetre 14-13-as hazai fórral vonulhattak a felek.

Bár többen tartottak attól, hogy a második felvonásra elfogyhat a szusz játékosainkból, az akadémisták remekül kezdték az újabb etapot, bő három perc elteltével már hárommal vezettek, s mivel a folytatásban is jobban, pontosabban, valamint sokkal erőszakosabban játszottak ellenfelüknél, a 41. perc elején időt kellett kérnie a fővárosiaknak is (20-16). Ez egy kicsit meg is törte a mieink lendületét, mert hamar megfelezte hátrányát a kék-fehér alakulat, ám miután Vágó Attila is magához hívta játékosait, egy 3-0-s sorozatot vágott ki együttesünk, így szűk tíz perccel a lefújás előtt eldőlni látszott a továbbjutás kérdése (25-20). A vendégek persze ekkor sem adták fel, de hiába jöttek fel ismét kettő gólra, a Kohásznál mindig volt valaki, aki lendíteni tudott a csapat szekerén. A véghajrában már az idővel is játszott együttesünk, mely Bulath góljával döntötte el végleg a csatát, s bár az utolsó másodpercekben még szépíteni tudott az ellenfél, a mieink végül remek játékkal, 28-26-os győzelemmel jutottak be a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé.

 

Magyar Kupa IV. forduló

DKKA - MTK Budapest 28-26 (14-13)

DKKA: Bartulovic - Fodor 2, Bulath 4, Nick, Weisheitel, Borgyos 5, Kukucska 2. Csere: Hlogyik (kapus), Szalai 6, Matucza 2, Farkas 6, Agócs 1, Krupják-Molnár, Polics, Kiss, Nemes. Vezetőedző: Vágó Attila.

További hírek

Harmadszor az MTK ellen

Harmadszor az MTK ellen

2022. ápr. 02.

Megtartaná hibátlan idei mérlegét az MTK ellen akadémiánk felnőtt együttese a bajnokság újabb fordulójában.

Nagyszerű győzelmet arattak

Nagyszerű győzelmet arattak

2022. ápr. 01. #DKKA utánpótlás

A leány serdülő III. osztályban játszó csapatunk itthon tartotta a pontokat a Siófok KC ellen. 

Minden eredményből jutott

Minden eredményből jutott

2022. már. 28. #DKKA utánpótlás

Akadémiánk több csapata is pályára lépett a hétvégén

Hajrásiker az Érd ellen

Hajrásiker az Érd ellen

2022. már. 26.

A második félidőre feljavult a védekezésünk és kapusteljesítményünk is, így sikerült 32-29-es győzelmet aratni az Érd elleni bajnoki bajnokin.

Fontos pontokra hajtunk

Fontos pontokra hajtunk

2022. már. 25.

Nehéz hatvan perc vár felnőtt együttesünkre az Érd ellen, de hazai környezetben be kell gyűjteni a győzelmet szombaton délután öt órától.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat