„ACÉL A SZÍV!”
Hazai csata az ETO ellen
A világ egyik legjobb csapatát látja vendégül akadémiánk felnőtt együttese a bajnokságban szerdán este hat órától.
Nagy küzdelemben szenvedett 29-26-os vereséget Kisvárdán akadémiánk felnőtt együttese az NB I legutóbbi fordulójában. Kézilabdázóink kiválóan küzdöttek ezúttal is, ám a véghajrát jobban bírta a házigazda, így együttesünk nem tudott elmozdulni bajnoki tabella kilencedik helyéről. Sok idő azonban nem volt a sebek nyalogatására a vasárnapi találkozó után, ugyanis szerdán már újabb, a korábbinál is sokkal, de sokkal nehezebb feladat vár az akadémistákra, akik este hat órától a Győri Audi ETO KC gárdáját látják vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
A Rába-parti zöld-fehérek évek óta a világ egyik legjobb csapatát alkotják, s bár az előző szezonban elveszítették hazai első helyüket, nem titkolt céljuk, hogy visszaüljenek a bajnoki trónra. A cél elérésében eddig meglehetősen jól állnak, ugyanis eddig lejátszott tizenkét meccsüket rendre megnyerték a sorozatban, s nem titok az sem, hogy Dunaújvárosba is győzelmi reményekkel érkeznek. Kézilabdázóink éppen ezért is vághatnak neki minden tehertől mentesen a szerda esti összecsapásnak, mellyel már a Szombathely elleni bajnoki mérkőzésre is készülnek, árulta el Vágó Attila vezetőedző.
– Nagyon jó, hogy nincs időnk túl sokat agyalni a kisvárdai vereségen, s szerdán már a Győr ellen játszunk, ez a meccs segíthet nekünk átlendülni a hétvégi csalódáson. Elsősorban felkészülésnek tudjuk be a holnapi meccset, mert a következő fordulóban a Szombathely ellen játszunk nagyon fontos mérkőzést, s bár azt még most sem tudom megmondani, hogy milyen felállásban lépünk pályára, a Győr ellen is lehetőséget szeretnék adni saját nevelésű fiataljainknak.
További hírek
Közel voltunk a bravúrhoz
2022. ápr. 13.Óriási küzdelemben, az utolsó másodpercekben kapott góllal szenvedtünk 22-21-es vereséget a Debrecen elleni hazai bajnokin, a látottak alapján legalább egy pontot érdemelt volna csapatunk.
Hazai csata a Debrecen ellen
2022. ápr. 12.A tabella harmadik helyén álló DVSC ellen is jó meccset játszana akadémiánk felnőtt együttese az NB I-es pontvadászat hétközi fordulójában.
Győzelem a megyei rangadón
2022. ápr. 09.Hiába a visszafogott kezdés, magabiztos, 29-26-os győzelemnek örülhetett akadémiánk felnőtt együttese az Alba FKC elleni székesfehérvári bajnokin.
Mindenkitől kicsit több kell
2022. ápr. 08.Kulcsjátékosai nélkül várja az Alba FKC elleni megyei rangadót akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.
Hiába a nagy hajrá
2022. ápr. 03.Kétgólos, 32-30-as vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese az MTK elleni fővárosi bajnokin.