„ACÉL A SZÍV!”
Hlogyik Petra kölcsönben folytatja
Fiatal hálóőrünk a szezon végéig az MTK-nál játszik.
A budapesti kék-fehérek nehéz helyzetbe kerültek kapus poszton, miután Bíró Blanka sérülése után az FTC RailCargo Hungaria együttese visszahívta kölcsönben a az MTK csapatánál szereplő Suba Sárát. Az ő pótlása kapcsán keresték meg egyesületünket, hogy a szezon hátralévő részére kölcsönvennék fiatal hálóőrünket, Hlogyik Petrát.
A két klub egyeztetéseit követően vezetőségünk úgy döntött, a kialakult helyzetre való tekintettel, játékosunk továbbfejlődési lehetőségét is figyelembe véve, nem gördít akadályt a megállapodás elé. Érdekesség ezzel kapcsolatban, hogy Petra a 2016/17-es idényben már szerepelt a fővárosiaknál, akkor még a Ferencváros kölcsönjátékosaként. Sok sikert kívánunk!
A tavaszi félszezonban Hlogyik Petrának már csak a gyakorlás során kell Pál Tamara hétmétereseitől tartania
További hírek
Hát elkezdődött!
2024. feb. 22.Szalai Babett mellett Oguntoye Viktória is egy évvel meghosszabbította szerződését akadémiánk felnőtt csapatával.
A hajrát ezúttal az Alba bírta jobban
2024. feb. 16.Hiába egyenlítettek hétgólos hátrányból, 31-30-as vereséget szenvedtek kézilabdázóink az Alba FKC otthonában lejátszott bajnokin.
Megyei rangadó előtt
2024. feb. 15.Az Alba FKC elleni székesfehérvári találkozóval folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata ma este hat órától.
Nem borult a papírforma a Fradi ellen
2024. feb. 07.A szép egyéni megmozdulásokkal és kapufákkal tarkított találkozón végül az FTC mindkét félidőt hat-hat góllal megnyerve aratott győzelmet.
Az éllovast fogadjuk
2024. feb. 06.A bajnokságban még hibátlan Ferencváros elleni hazai összecsapással folytatja az NB I küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szerdán délután öt órától.