„ACÉL A SZÍV!”
A sereghajtóhoz látogatunk
Kőkemény hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Szombathely elleni vasárnapi összecsapáson.
A Győr elleni hazai bajnokit követően szűk másfél hete volt akadémiánk felnőtt együttesének arra, hogy felkészüljön következő találkozójára, melyet ezúttal idegenben kell lejátszania Vágó Attila csapatának. Bár kézilabdázóink a listavezető után a sereghajtóhoz látogatnak, az már most biztos, hogy nem vár könnyű feladat az akadémistákra, akik vasárnap délután három órától Szombathelyen húznak szerelést az NB I-es pontvadászat 15. fordulójában.
A házigazdák ugyan eddig lejátszott tizenhárom meccsükből csak egyet tudtak megnyerni, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy kézlegyintéssel el lehetne intézni őket. Keretükben több rutinos, remek kézilabdázó található, így egykori kapusunk, Katarina Tomasevic, illetve a közelmúltban igazolt, Szekerczés Luca is a Szombathelyi KKA gárdáját erősíti, s abban is biztosak lehetünk, hogy hazai környezetben mindent el fognak követni azért, hogy megtörjék rossz sorozatukat, s egymás után elveszített kilenc találkozó után újra győzni tudjanak.
A két pont megszerzését tűzték ki maguk elé természetesen a mieink is, s bár azt továbbra sem lehet pontosan tudni, milyen felállásban vágnak neki a meccsnek akadémistáink, Vágó Attila vezetőedző bízik abban, hogy játékosai örülhetnek majd a sikernek.
– A sebzett vad mindig nagyon veszélyes, s mivel a szombathelyiek számára nem úgy alakultak a közelmúlt mérkőzései, hogy azt szerették volna, borítékolható, hogy óriási elszántsággal lépnek pályára ellenünk. A hazaiak kellemetlen stílusban játszanak, védekezésük nagyon kemény, de igyekeztünk mi is a lehető legjobban felkészülni a csatára, s ugyan tisztában vagyunk azzal, hogy nehéz meccs vár ránk, a célunk a két pont megszerzése lesz. – nyilatkozta vezetőedzőnk.
További hírek
Fontos sikerek idegenben
2019. ápr. 09. #DKKA utánpótlásAz ifjúsági és a megyei felnőtt bajnokságban is rangadókat nyert akadémiánk harmadik számú ifjúsági együttese.
Biztos siker az Eger ellen
2019. ápr. 06.Felejthető kezdés ellenére is magabiztos győzelmet aratott akadémiánk felnőtt csapata az Eger elleni hazai bajnokin.
Hatgólos vereség a NEKA ellen
2019. ápr. 06. #DKKA utánpótlásJól kezdett, jól hajrázott, de így is hatgólos vereséget szenvedett a NEKA elleni NB I/B-s felnőtt mérkőzésen akadémiánk U19-es csapata.
Hazai bajnoki az Eger ellen
2019. ápr. 05.A sereghajtó Eszterházy SC lesz akadémiánk felnőtt csapatának ellenfele a K&H női kézilabda liga szombati fordulójában.
DKKA-siker az akadémiák csatájában
2019. ápr. 03. #DKKA utánpótlásAkadémiánk serdülő és ifjúsági együttese is legyőzte a NEKA második számú csapatait a korosztályos bajnokságok keddi fordulójában.
2015-16 EHF Kupagyőztes




