„ACÉL A SZÍV!”
Fontos győzelem idegenben
Szinte végig vezetve aratott 33-28-as sikert a Szombathely elleni bajnoki találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.
Idegenben, a sereghajtó Szombathely elleni találkozóval folytatta a bajnoki küzdelmeket felnőtt együttesünk ma délután három órától, s bár a két gárda tabellán elfoglalt helyezése alapján a mieink számítottak az esélyesebbnek, nagyon nehéz hatvan perc várt Vágó Attila játékosaira.
Akik a tétnek megfelelő elszántsággal vetették magukat csatába, s bár a meccs első találatát a házigazdák szerezték, Bartulović védései, valamint Bulath, Kazai és Borgyos góljai után már 3-1-es vezetésnek örülhettünk. A vendéglátók igyekeztek szorosan követni kézilabdázóinkat, ám hiába egyenlítettek többször is, mindig volt valaki a Kohásznál, aki visszavette a vezetést együttesünknek sőt, Farkas duplája után ismét kettővel vezettek kézilabdázóink a 19. percben (5-7). A játékrész hajrájához közeledve még tudott pontosítani támadójátékán együttesünk, s mivel a védekezés is jól működött, 7-11-nél már időt kellett kérnie a házigazdáknak. Ez sem segített azonban a sereghajtón, mert a Kohász a félidő utolsó perceiben is jobban, pontosabban játszott ellenfelénél, így magabiztos, 16-11-es fórral vonulhattunk a félidei pihenőre.
Várható volt, hogy a térfélcsere után még nagyobb elánnal fog kezdeni a szombathelyi alakulat, ám hiába jött fel háromra ellenfelünk négypercnyi játékot követően, Bulath és Nick találatai után újra öt volt az előny (15-20). Hiába az újabb hazai időkérés, az akadémisták taktikusan, támadásaikat hatékonyan szőve növelték tovább vezetésüket, s Farkas és Weisheitel újabb góljai után már eldőlni látszott a két pont sorsa a 43. percben (18-25). A hazaiak persze ekkor sem adták fel, ám hiába tudtak egy-egy alkalommal közelebb kerülni együttesünkhöz, nem volt esélyük arra, hogy sorossá tegyék a találkozót, így kézilabdázóink végül összességében simán, 33-28-ra megnyerték a mérkőzést. Pozitívum, hogy a mieinknél mindenki kapott játéklehetőséget Vágó Attilától. Bár a mai sikerünkkel együtt is maradtunk a tabella kilencedik helyén, hátrányunk mindössze három pont az ötödik helyezetthez képest, vagyis bőven van még esély az előrébb lépésre.
Hungast Szombathelyi KKA - Dunaújvárosi Kohász KA 28-33 (11-16)
DKKA: Bartulović - Kukucska, Borgyos 2, Szalai 4, Weisheitel 6, Bulath 6, Kazai 4. Csere: Wéninger (kapus), Farkas 7, Matucza 1, Nick 1, Mrmolja, Polics 1, Matucza, Kiss, Krupják-Molnár 1, Nemes. Vezetőedző: Vágó Attila.
További hírek
Gerháth Kincső is nálunk folytatja
2024. már. 22. #DKKA felnőtt csapatKellermann Dóra után egy újabb Érdről érkező játékost köszönthetünk a jövő évi játékosaink között.
Nem borult a papírforma
2024. már. 20. #DKKA felnőtt csapatBő negyed óráig tudta megnehezíteni a debreceniek dolgát akadémiánk felnőtt együttese a két gárda ma délutáni bajnokiján a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Folytatódik a hazai mérkőzéssorozat
2024. már. 19. #DKKA felnőtt csapatNehéz feladat vár együttesünkre a tabellán harmadik DVSC elleni hazai összecsapáson szerdán délután öt órától.
Küzdésből is jeles
2024. már. 09. #DKKA felnőtt csapatÓriási csatában aratott kétgólos, 23-21-es győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs elleni bajnokin a sportcsarnokban ma este.