„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Együttműködési megállapodás a DVSC-vel

2022. feb. 16.
  • Facebook

A két csapat közötti szorosabb együttműködésről, illetve játékosok kölcsönadásáról is döntöttek a felek. 

Kohász delegáció utazott ma Debrecenbe, melynek Vertig Csaba ügyvezető mellett tagja volt Bulath Anita, akadémiánk szakmai igazgatója is. Utóbbi számárra nem volt ismeretlen a terep, hiszen Buli játékosként korábban erősítette a debreceni együttest. 

Szakmai igazgatónk, Ábrók Zsolttal, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetőjével közösen írta alá a klubok között létrejött szerződést. A megállapodás értelmében a DVSC Schaeffler felnőtt keretéhez tartozó fiatal játékosai, akik anyaegyesületükben nem jutnak elegendő játékperchez, kölcsönszerződés értelmében egyesületünkben kaphatnak lehetőséget. 

Ábrók Zsolt kiemelte, hogy minden klub számára fontos, hogy a jövőjét megalapozó döntéseket hozzon meg, és a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiával köttetett megállapodás is ennek a szellemében jött létre. A DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője példaként  Borgyos Panna esetét hozta fel, hiszen az ő személyében már van egy kiválóan pallérozódó fiatal játékosa a csapatunknak. A szakember szerint a megállapodás olyan utat nyitott meg, amellyel mindkét klub szeretne élni.

"Ha egy játékossal hosszú távon számolunk, az első keretben, nálunk még nem játszana eleget, akkor egy elsőosztályú klubnál kap lehetőséget, ahol fejlesztik, képzik. Erre a szakmai igazgató Bulath Anita személye a garancia számunkra.” – nyilatkozta az ügyvezető.

 „Ez egy nagyon nagy lehetőség számunkra, amely talán példa nélküli az első osztályban – mondta el Bulath Anita, a DKKA szakmai igazgatója. – A hozzánk érkezőknek adott lesz a lehetőség a fejlődésre, hiszen hiányposztra érkeznek. Azt gondolom, hogy ebből a játékosok, a klubok, az egész magyar kézilabda is profitálhat. A szurkolók között is jó a viszony, emlékszem, mikor EHF Kupát nyertünk, nagy sok debreceni jött el nekünk szurkolni. Remélhetőleg hosszú távú lesz a kapcsolat a két klub között!”

Borgyos Panna mellett jövőre újabb két debreceni játékossal egészül ki a DKKA felnőtt kerete

 

A megállapodás nem csak a két gárda közötti szorosabb együttműködést hivatott erősíteni, de döntés született arról is, hogy idén nyártól fogva háromra növekedik a Debrecentől érkező kölcsönjátékosok száma. Borgyos Panna a piros-fehér színeket illetően már idén is a Kohászt képviselte, mellé csatlakozik a következő szezonra további két fiatal tehetség, Arany Rebeka és Poczetnyik Luca is.

 

(borítókép forrása: DVSC Schaeffler)

További hírek

Két pontért utazunk Kecskemétre

Két pontért utazunk Kecskemétre

2018. jan. 12.

Nehéz, de nem megolhatatlan feladat vár együttesünkre a Kecskemét otthonában.

Tornagyőzelem hazai pályán

Tornagyőzelem hazai pályán

2018. jan. 10. #DKKA utánpótlás

Akadémiánk U14-es együttese nyerte meg az év első hazai rendezésű utánpótlás tornáját a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

Arany és bronz Szlovákiában!

Arany és bronz Szlovákiában!

2018. jan. 10. #DKKA utánpótlás

Mivel az ifjúsági és a serdülő és U13-as bajnokság január 20. után folytatódik csak, ezért felkészülésként a Dunaújvárosi Kohász KA 3 utánpótlás csapata a szlovákiai Eperjes városában vett rész a 11 ország 88 csapatának megrendezett nemzetközi utánpótlás tornán az újév első napjaiban.

Hatodik hely Szlovákiából

Hatodik hely Szlovákiából

2018. jan. 09. #DKKA utánpótlás

Négy győzelemmel, valamint két vereséggel végzett a szlovákiai Kempa 4 Sport Cup hatodik helyén akadémiánk 2003-as együttese.

Remek véghajrá! DKKA-Kisvárda, ahogy a résztvevők látták

Remek véghajrá! DKKA-Kisvárda, ahogy a résztvevők látták

2018. jan. 07.

"Küzdeni akarásunk végül meghozta a győzelmet" -  György László

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
okt. 11.
17:00
NEKA
NEKA
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-10-11T17:00:00+02:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat