„ACÉL A SZÍV!”
Együttműködési megállapodás a DVSC-vel
A két csapat közötti szorosabb együttműködésről, illetve játékosok kölcsönadásáról is döntöttek a felek.
Kohász delegáció utazott ma Debrecenbe, melynek Vertig Csaba ügyvezető mellett tagja volt Bulath Anita, akadémiánk szakmai igazgatója is. Utóbbi számárra nem volt ismeretlen a terep, hiszen Buli játékosként korábban erősítette a debreceni együttest.
Szakmai igazgatónk, Ábrók Zsolttal, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetőjével közösen írta alá a klubok között létrejött szerződést. A megállapodás értelmében a DVSC Schaeffler felnőtt keretéhez tartozó fiatal játékosai, akik anyaegyesületükben nem jutnak elegendő játékperchez, kölcsönszerződés értelmében egyesületünkben kaphatnak lehetőséget.
Ábrók Zsolt kiemelte, hogy minden klub számára fontos, hogy a jövőjét megalapozó döntéseket hozzon meg, és a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiával köttetett megállapodás is ennek a szellemében jött létre. A DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője példaként Borgyos Panna esetét hozta fel, hiszen az ő személyében már van egy kiválóan pallérozódó fiatal játékosa a csapatunknak. A szakember szerint a megállapodás olyan utat nyitott meg, amellyel mindkét klub szeretne élni.
"Ha egy játékossal hosszú távon számolunk, az első keretben, nálunk még nem játszana eleget, akkor egy elsőosztályú klubnál kap lehetőséget, ahol fejlesztik, képzik. Erre a szakmai igazgató Bulath Anita személye a garancia számunkra.” – nyilatkozta az ügyvezető.
„Ez egy nagyon nagy lehetőség számunkra, amely talán példa nélküli az első osztályban – mondta el Bulath Anita, a DKKA szakmai igazgatója. – A hozzánk érkezőknek adott lesz a lehetőség a fejlődésre, hiszen hiányposztra érkeznek. Azt gondolom, hogy ebből a játékosok, a klubok, az egész magyar kézilabda is profitálhat. A szurkolók között is jó a viszony, emlékszem, mikor EHF Kupát nyertünk, nagy sok debreceni jött el nekünk szurkolni. Remélhetőleg hosszú távú lesz a kapcsolat a két klub között!”
Borgyos Panna mellett jövőre újabb két debreceni játékossal egészül ki a DKKA felnőtt kerete
A megállapodás nem csak a két gárda közötti szorosabb együttműködést hivatott erősíteni, de döntés született arról is, hogy idén nyártól fogva háromra növekedik a Debrecentől érkező kölcsönjátékosok száma. Borgyos Panna a piros-fehér színeket illetően már idén is a Kohászt képviselte, mellé csatlakozik a következő szezonra további két fiatal tehetség, Arany Rebeka és Poczetnyik Luca is.
(borítókép forrása: DVSC Schaeffler)
További hírek
Gerháth Kincső is nálunk folytatja
2024. már. 22. #DKKA felnőtt csapatKellermann Dóra után egy újabb Érdről érkező játékost köszönthetünk a jövő évi játékosaink között.
Nem borult a papírforma
2024. már. 20. #DKKA felnőtt csapatBő negyed óráig tudta megnehezíteni a debreceniek dolgát akadémiánk felnőtt együttese a két gárda ma délutáni bajnokiján a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Folytatódik a hazai mérkőzéssorozat
2024. már. 19. #DKKA felnőtt csapatNehéz feladat vár együttesünkre a tabellán harmadik DVSC elleni hazai összecsapáson szerdán délután öt órától.
Küzdésből is jeles
2024. már. 09. #DKKA felnőtt csapatÓriási csatában aratott kétgólos, 23-21-es győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs elleni bajnokin a sportcsarnokban ma este.