„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

A végén nagyot dobbant a Kohász-szív!

2022. feb. 19.
  • Facebook

Óriásit hajrázva, az utolsó hét percben hétgólos hátrányból fordítva aratott 27-26-os győzelmet a Budaörs ellen akadémiánk felnőtt együttese a sportcsarnokban ma este.

Hazai környezetben, a Budaörs elleni mérkőzéssel folytatta a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata, s bár lényegesen nehezebb meccsre számíthattunk, mint a két gárda szeptemberi, egyébként tizenkét góllal megnyert fővárosi találkozóján, a mieink célja egyértelműen a két pont megszerzése volt.

A kezdés azonban finoman szólva sem alakult úgy, hogy azt elterveztük, mert még három perc sem telt el a játékból, mikor már 3-0-ra vezetett az ellenfél, így Vágó Attilának már nagyon korán ki kellett kérnie első idejét. A rövid pauza sem hozta meg azonban a kívánt változást, mert hiába talált be Borgyos és Szalai, a vendégek rendre válaszoltak sőt, a 10. percben már 7-3-ra vezettek. A budaörsiek a játékrész derekáig tartották is három-négygólos fórjukat, ám 5-9-es állás után összekapta védekezését és támadójátékát is együttesünk, s 10-10-nél úgy tűnt, végre rá is lép a győzelemhez vezető útra. Az 5-1-es sorozatot azonban nem sikerült meglovagolni, mert a félidő hajrájában újra jöttek a bosszantó hibák, kihagyott ziccerek, így a Buday-csapat ismét magához ragadta az előnyt, s a szünetre 13-11-es vezetéssel vonulhatott.

Nagy változásra lett volna szükség együttesünktől a második felvonásra, ám ezt sem sikerült jól kezdenünk, így nemhogy nem csökkent a két gárda közti különbség, hanem még nőtt is, s a 39. percben újra néggyel vezetett a Budaörs (15-19). Hiába kért időt a 40. és a 46. percben is Vágó Attila, rengeteg hibával játszottak kézilabdázóink, s bár a vendégek is távol álltak a tökéletes teljesítménytől, még így is növelni tudták fórjukat, s az 53. perc elején már 19-26-os állás miatt szomorkodhattunk.

Szalai, Krupják-Molnár és Farkas találatai újra reményt adtak a hazai drukkereknek, s mivel ekkor a vendégeken volt a hibázás sora, Farkas és Kukucska góljai után már csak kettő volt a hátrányunk. Ekkor mindössze két perc volt csak hátra, de felcsillant a remény a mieink számára a pontszerzésre (24-26). A budaörsiek ráadásul teljesen elbizonytalanodtak, míg a Kohász száguldott, s Krupják-Molnár előbb minimálisra csökkentette a hátrányt, majd Bulath a félpályáról ível az üres kapuba, s egy perccel a meccs vége előtt újra egált mutatott az eredményjelző. Kézilabdázóink remek védekezéssel akadályozták meg a vendégek utolsó támadását, s bár mindössze tizenöt másodpercük maradt a győzelem kivívására, Borgyos erőszakossága időntúli hetest ért, melyet Bulath vágott a kapu bal oldalába, így küzdeni tudásának, s óriási hajrájának köszönhetően végül 27-26-ra nyerni tudott a Kohász, így ami ötven percig hihetetlennek tűnt, annak örömtánc lett a vége; acélból volt a Kohász szív!

Csapatunk sikerének köszönhetően feljött a tabella hetedik helyére.

 

DKKA - Moyra Budaörs Handball 27-26 (11-13)

DKKA: Bartulović - Kukucska 4, Borgyos 2, Szalai 3, Weisheitel, Bulath 8, Kazai 2. Csere: Wéninger (kapus), Farkas 4, Krupják-Molnár 3, Nick, Mrmolja 1, Polics, Matucza. Vezetőedző: Vágó Attila.

További hírek

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT ODAFENT!

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT ODAFENT!

2020. okt. 02.

44 éves lenne ma! A magyar válogatott és a Dunaferr női kézilabda-csapatának világhírű beállósa 28 évesen, 2005. január 19-én vesztette életét autóbalesetben. KULCSÁR ANITA éppen edzésre tartott Dunaújvárosba, amikor autója megcsúszott és fának csapódott, majd kigyulladt.

Zumba dobta fel a hangulatot

Zumba dobta fel a hangulatot

2020. okt. 01.

A válogatott-összetartás miatt szünet van a női kézilabda-bajnokságban, így most több lehetőség van azokat a dolgokat gyakorolni, amiket a sűrű versenynaptár miatt a meccsek között nem nagyon lehet. A csütörtök reggeli tréning egészen különleges volt.

Meglepetésre készültünk, közel voltunk hozzá!

Meglepetésre készültünk, közel voltunk hozzá!

2020. szep. 24.

Újabb fejezet a "Rácalmási-csaták" sorozatból. Most nem sikerült győzni és a meccs képe alapján a döntetlen lett volna az igazságos eredmény. A csapat viszont akkorát alkotott, hogy a jövőre nézve nagyon pozitív a kép.

Bulath Anita más szerepkörben

Bulath Anita más szerepkörben

2020. szep. 22.

Szerdán, szeptember 23-án 18 órától a DKKA zárt kapus mérkőzésen fogadja a Debrecent Rácalmáson. A felkészülésben nagy segítséget nyújtott a sérült Bulath Anita, aki nagyon jól ismeri az ellenfelet.

Győzelem a 4.fordulóban a fiatalok ellen

Győzelem a 4.fordulóban a fiatalok ellen

2020. szep. 16.

Végig vezetve nyert a szerdai zárt kapus bajnoki mérkőzésen a DKKA kézilabda-együttese a Boglári Akadémia-­SZISE ellen. Igaz, az utolsó perc izgalmasra sikeredett.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat