„ACÉL A SZÍV!”
Nem feltett kézzel lépünk pályára
A Budaörs ellen mérkőzés hajrájában látott tartással, küzdeni tudással lehet esély a bravúrra a tabellán negyedik Vác otthonában.
Sokáig emlékezetes találkozón aratott 27-26-os győzelmet a Budaörs elleni legutóbbi bajnokin akadémiánk felnőtt együttese, mely idei hetedik sikerével feljött a tabella nyolcadik helyére úgy, hogy pontosan ugyanannyi, tizennégy pontot gyűjtött, mint a hatodik MTK gárdája. A hihetetlen végjáték után megszerzett két pontnak természetesen nagyon örültek kézilabdázóink, ám sokáig nem ünnepelhettek, ugyanis a hét elején már megkezdték a felkészülést az előttük álló újabb bajnokira, mely még nehezebbnek ígérkezik.
Együttesünk ugyanis a remek formában lévő Vác otthonában lép pályára pénteken este hat órától, méghozzá egy olyan mérkőzésen, melyen inkább a vendéglátók számítanak az esélyesnek. A váci gárda jelenleg a bajnoki tabella negyedik helyét foglalja el úgy, hogy hat ponttal előzi meg az akadémistákat, s mivel a két gárda dunaújvárosi mérkőzésén is biztos, tízgólos sikert aratott, így hazai pályán is a győzelem reményében ölt szerelést.
Persze a mieink sem eleve feltartott kezekkel futnak ki a pályára pénteken este, s mint azt Vágó Attila vezetőedző elárulta, ahhoz, hogy legyen esélyük a bravúrra, legalább úgy kell küzdeniük, mint tették azt a Budaörs elleni találkozó véghajrájában.
– Ha valaminek lelkierőt kell adnia a folytatásra, akkor az a Budaörs elleni mérkőzés egésze, s főleg ugye a végjáték, hiszen hét perccel a meccs vége előtt még héttel vezetett a Budaörs, de óriásit küzdve, bravúros teljesítménnyel megfordítottuk a találkozót, s végül nyerni tudtunk egy góllal. Ez mutatja a csapat lelki erejét, tartását, küzdeni tudását, s bízom abban, hogy ezt át tudjuk vinni a következő mérkőzésekre is. Túl sok idő nem volt a pihenésre, pénteken már a Vác otthonában lépünk pályára egy jó csapat ellen, mely tele van válogatott, vagy válogatott kerettag játékossal, akik régóta együtt játszanak, s hétről hétre a nemzetközi mezőnyben pallérozódnak. A hazai pálya mindenképpen ellenfelünket segítheti, de ha azzal a mentalitással lépünk pályára, amit itthon, a Budaörs elleni végjátékban bemutattunk, akár meglepetésre is lehet esélyünk. Nem feltett kézzel megyünk ki a pályára, vannak céljaink, el szeretnénk érni őket.
További hírek
Közel volt!
2024. máj. 12. #DKKA felnőtt csapatÖtven percig reális esélye volt a pontszerzésre akadémiánk felnőtt csapatának a Vác otthonában, de a hajrát a hazaiak bírták jobban.
A szép eredményben bízva lépünk pályára
2024. máj. 10. #DKKA felnőtt csapatIdegenben, a tabellán ötödik Vác elleni találkozóval folytatja a bajnoki pontvadászatot akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.
Hiába a nagy hajrá
2024. máj. 04. #DKKA felnőtt csapatFordulatos, gólokban gazdag mérkőzésen szenvedett kétgólos vereséget akadémiánk felnőtt együttese az MTK ellen a sportcsarnokban ma délután.
Utolsó hazai meccsére készül a Kohász
2024. máj. 03. #DKKA felnőtt csapatKérjük szurkolóinkat, hogy az eseményre piros felsőben érkezzenek és hangukkal biztassák a csapatot a mérkőzés alatt. Szurkoljuk ki együtt ezt a sikert!
Nem volt esély a Mosonmagyaróvár otthonában
2024. ápr. 26. #DKKA felnőtt csapatCsak szűk negyed óráig tudta szorossá tenni akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár elleni bajnoki összecsapást.